Lajka

Nem minden állatmesét Aesopus vagy La Fontaine szerzett, előfordulnak az élet által írt történetek is. Mondjuk, utóbbiak nem minden esetben hordoznak pozitív tanulságot. Lajka kutya az állatmennyországban például aligha csóválja a farkát örömében, ha egyáltalán akadnak még, akik mostanság is emlegetik a nevét. 

Lajka az űrhajózás mártírja volt – mondom ezt azoknak, akik nincsenek képben a hetven esztendővel ezelőtti szovjet fabulákat illetően. Az első élőlény volt ugyanis a sztratoszférában, s mint ilyen, valóban úttörő. Egy sintértelepről választották egyébként ki, amiből arra következtethetnénk, hogy a sorsa jól alakult. Ám, ha belegondolunk, hogy az űrbe kilőve másfél órán belül horrorisztikus körülmények között elpusztult – nem bírta ugyanis a 90 Celsius-fokos forróságot –, akkor bizony aligha beszélhetünk happy endről. 

Az űrbeli kísérlet ennek ellenére jövőbe mutató konklúziókkal járt, ami nem elhanyagolható szempont volt annak idején az űrversenyben. Kiderült, hogy az élő szervezet igenis képes túlélni az űrstartot, mi több, kibírja a súlytalanságot is. Amerika, látva ellenlábasa eredményét, verhette a fejét a falba. 
Lajkát a túlvilágon ez aligha vigasztalja, mint az sem, hogy a szovjetek évtizedekre szólóan átírták a mesét, napokkal meghosszabbítva a szerencsétlen négylábú életét, a pusztulását „humánusabbnak” tüntették fel a valóságosnál. Cserébe szobrot állítottak neki Moszkvában. Itt a vége, fuss el véle. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)