Rüntyi meg a többiek

Jó harminc éve egy akkori szomszédom adott először a kislányának olyan keresztnevet, amit csak három hónap után tudtam megjegyezni. Akkor is csak azért, mert napokig méltatlankodott amiatt, hogy a plébános nem volt hajlandó megkeresztelni azon a néven. Nem hiába nevezi a köznyelv ma is keresztnévnek az utó-, vagy második nevünket. Szerencsére a szomszéd és a plébános végül Zsuzsannában kiegyeztek, így a szertartás megtörténhetett. Aztán már meg sem lepődtem, amikor szaporodni kezdtek a külföldi film-, rock- és futballsztárok neveit viselő kisgyermekek. De hol vagyunk mára ettől?!

A közelmúltban olvastam több portálon is a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársának beszámolóját, hogy milyen szülői névadási kérelmeket utasítottak vissza 2023-ban. A lista böngészése közben, ahogy mondani szoktuk, kijött a szemem, mint a csigának. Az elutasított névkérelmek közül nekem egyértelműen a legszörnyűbb a Rüntyi – mindenki maga döntse el, fiú vagy lány kapná, ha kaphatná. De számomra hasonló borzalom a Dzsánszu, a Legolász, s a legalább magyaros hangzású Bodzaróza is.
Lehet, hogy öregszem, és bennem van a hiba, de úgy érzem, senki sem tesz jót a gyermekével, ha kimondhatatlan, megjegyezhetetlen, celebeket utánzó, esetleg már a röhej határát súroló „keresztnevet" ad neki. Végtelenül boldog és elégedett vagyok azzal, hogy az unokáimnak egyszerűen a Dóra és a Dénes nevet választották a szüleik.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)