Változások

Történelmi léptékkel mérve nem is régen, a múlt század hetvenes éveiben – általános iskolás koromban – kisebb-nagyobb eltérésekkel november végén, december elején leesett az első hó. Nem mutatóba, hanem alapozásként. Aztán hullott, szaporodott, az udvarunkról januárban már a kert végébe kellett talicskázni, mert a járdáról nem volt hová eltakarítani. A hónapokon át tartó fagy február végén, március elején kezdett engedni, olvadt a hó, s mire húsvétkor locsolkodni mentem, virítottak az első tavaszi virágok az árokparton. 

Ma az egyik központi téma a jövőnket tekintve a klímaváltozás. Van, akik szerint egyáltalán nincs, az ellenpólus szerint visszafordíthatatlan folyamattá vált. Anyám sokszor elmesélte, hogy születésemkor a kórházból hazafuvarozó autó be sem tudott jönni az utcánkba – az otthonig vezető első utam utolsó pár száz méterét gyalog tettük meg a járda mellé tornyozott, fejmagasságú hófalak között. Ehhez képest a már ötödik évében járó unokám kedvéért az édesapja bakancslistára vette a Kékestető felkeresését, hogy valamirevaló havat lásson végre a gyerek. 

Sokat változott a világ gyerekkorom óta. Ma már a közlekedésben bosszúságot okoz egy-két centi hó. Elborzadunk ma már attól, ha egy álló héten át végre rendes januári mínusz Celsius-fokok mérhetőek. Nem vagyok avatott megítélni, hogy az éghajlat változása mekkora, de azt érzékelem: a gondolkodásunké hatalmas. Hogy jó irányba változik-e? Ez is központi téma lehetne.