Dödölle

A dödölle jó étel szűkös és böjti napokon. Nem kell hozzá más, mint egy kis főtt krumpli, liszt, hagyma, zsír, só. Elődeink asztalán gyakran szerepelt köretként, nélkülözőbb napokon fő ételként. Mifelénk a mai napig minimum egy kis tepsivel készül, hogy jusson is, maradjon is.  

A minap a lányom lepett meg meg egy éttermi meghívással, Budapesten. Néztem az étlapot, de eligazodni nem igazán tudtam a kínálatban. Volt ott minden. Sült tücsök, ázsiai kacsaleves, mindenféle érdekes nevű étel, aminek összetételét alig ismertem. Egy ételre azonban rácsodálkoztam, a dödöllére. Ezt jól ismertem, magam is készítem néha, mivel ez a fogás ismert a heti családi menüben.

Mondtam a lányomnak, rendeljen ő, ami neki megfelel, az nekem is jó lesz. Az ott készült dödöllére azonban kíváncsi voltam.

Hoztak is mindent időben a pincérek. Csodásan gazdag levest tálaltak elénk, s jöttek egymás után a kis tálkákban, tányérokon sorakozó falatkák.

Megérkezett az újragondolt dödölle is, három darab pici krumpligombóc formájában egy kis fokhagymás, tejfölös mártásban. Néztem ezt a kulináris talányt, kóstoltam is, de valami hiányérzetem támadt. Mi keresnivalója van ennek az ételnek ott, ahol nem ismerik a nélkülözés szülte gasztronómiai leleményt? 

Sok mindent ettünk ezen az estén. Sült tücsköt, dödöllét, újragondolva. A legfontosabb mégis az volt, hogy tudtunk nevetni mindenen, magunkon is.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)