Korszerűsítés

2024.02.15. 17:25

Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak a Tisza-tó térségében

1,7 milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tó térségét.

Molnár Helga

A Tisza-tó bővelkedik a látványosságokban

Forrás: Pajtók Gábor/Facebook

Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak mintegy 1,7 milliárd forint hazai forrásból a Tisza-tó térségében – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke csütörtökön Szolnokon sajtótájékoztatón. Hubai Imre, aki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke is, elmondta, hogy a Tisza-tó Program megvalósítása folyamatban van, és hozzátette: ilyen átfogó fejlesztési keretből még nem gazdálkodhattak a Tisza-tó fejlesztésére az állami, az önkormányzati és a versenyszféra érintett szereplői. A programban 17 beruházás kezdődött el és fejeződik be 2024-ben a Tisza-tó TFT működési területén. A nyertes projektek két vármegyét érintenek, Hevest és Jász-Nagykun-Szolnokot – ismertette.

Elmondta, hogy a projektek elsősorban a turisztikai attrakciók, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztését és a tó jó ökológiai állapotának elérését segítik. Emellett növelik a tó térségében lévő települések gazdasági erejét, népességmegtartó képességét. Hubai Imre ismertetése szerint egyes fejlesztések már az elszámolás közelében vannak, ami azt jelenti, hogy a Tisza-tó Program rendkívüli tempóban halad előre. Hozzátette: amennyiben lenne olyan projekt, amelyik ez év végére nem jut el a végső elszámolásig, abban az esetben időben fogják kérelmezni a minisztériumtól a szükséges időintervallum biztosítását a végső elszámolások, a végső kifizetési kérelem benyújtásához.

Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Vármegyei Közgyűlés elnöke és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alelnöke kiemelte: térségben gondolkodnak és nem kizárólag a Tisza-tóban vagy annak partjában. A turisztikai vagy más egyéb szempontokat is figyelembe véve nem kizárólag a tóparti települések hivatottak arra, hogy a Tisza-tavat, "mint egy egységes egészet" kiszolgálják. Ezek a települések nem feltétlenül képesek kiszolgálni az egyre növekvő aktív turisztikai igényeket, biztosítani a turisztikai attrakciókhoz szükséges munkaerőt, ezért gondolkodnak egy jóval tágabb térségben – fejtette ki. A nyertes projektek közül a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) két projektje már a végéhez közeledik, előreláthatóan idén tavasszal lezárulnak. Hozzátette: mind a 17 projekt vonatkozásában az előlegeket már kiutalták, azok végrehajtási szakaszban vannak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Tisza-tó Program részletei, a nyertes pályázók listája elérhető a Tiszato.info oldalon. A honlapon szereplő információk szerint a beruházások között szerepel például kollégium épületének átalakítása sportturizmus szálláshellyé, kerékpáros pihenő illetve információs pont létesítése, kiállítótér kialakítása. Továbbá kikötőfejlesztés, gyermektábor épületének felújítása, erdőrészlet turisztikai célú fejlesztése, vízügyi beruházások, kútfelújítás, tetőfelújítások, gyógymedence korszerűsítése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában