2024.03.30. 19:57
A három évtized alatt "átlényegült" az újságírás
Kollégánk 1994-ben került az újságírói pályára. Erre a három évtizedre visszatekintő írása – noha ez csak véleménycikknél szokás – azért íródik egyes szám első személyben, mert úgy könnyebb visszaadni egy aprócska szeletét annak a hatalmas élménytömegnek, ami ez idő alatt a szakmával, új hivatásával, történt.
A szerző (balra) és Havas András
Forrás: Beküldött
Annak tükrében, hogy 39 éves koromtól mondhatom magam újságírónak, szinte hihetetlen, de középiskolásként hírlapíró szerettem volna lenni. Ezért is, hogy – az esztergályos szakma szakközépiskolában történő elsajátítása idején – nem a műszaki pályán való továbbtanulás mellett döntöntöttem, hanem a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogtudományi Karára adtam be jelentkezésemet. Fél ponton múlott, hogy az akkori 20 pontban maximalizált rendszerben – 18-at teljesítettem – nem nyertem felvételt.
Pedig, ha akkor sikerül, csoporttársa lettem volna dr. Szalay Zoltánnak, aki tőlem másfél évtizeddel hosszabb ideig szolgálta, szolgálja az olvasók cikkekel és szerkesztéssel történő ellátását. Szalay doki volt az – az akkor éppen vezető szerkesztői státuszban dolgozó – újságíró, akivel a kilencvenes évek második felében viszonylag rendszeresen találkoztam a tárgyalótermekben. Ő tudósította ugyanis a megyei hírlap olvasóit a legsúlyosabb ügyekben folyó büntetőperekről.
Később 1999-től negyedszázadon keresztül volt kollégám és "főnököm" – vezető szerkesztőként – a Hírlapnál. Ő újságíróként még ahhoz a nemzedékhez tartozik, akár csak dr. Rénes Marcel, vagy Havas András, akiknek ehhez a munkához formálisen nem volt elég a jogi – vagy bármilyen más – egyetem, hanem el kellett végezni a MUOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) újságíró iskoláját is.
Újságírást OKJ-s képzésen is lehetett tanulni
Mai szemmel szinte hihetetlen, de volt itt Egerben OKJ-s újságíró képzés is, a Németh Mária (Maja) vezette alapítványi iskolában. Tanított ebben a képzésben dr. Bartók Béla és Komlósi Csaba, akik akkor mindketten a főiskola oktatói voltak, illetve néhány hírlapos kollégával együtt – dr. Szalay Zoltán, Havas András, az időközben doktori címet szerzett Szuromi Rita – jómagam is. Az évek során úgy félszázan szerezhették meg itt az újságíró "szakmát" tanúsító oklevelet, ám közülük csak a szolnoki Hutter Zsófiáról és a felsőtárkányi Sike Károlyról tudom, hogy megkapaszkodott ezen a pályán. Karcsi egyébként mindvégig a szorgalom mintaképe volt, egyetlen óráról sem hiányzott, és minden feladatot kiválóan teljesített.
De térjünk vissza a kezdetekhez, a Heves Megyei Napnál eltöltött közel öt évhez! Itt a kiadóvezető kezdetben az azóta elhunyt Hekeli Sándor, később Homa János, záráskor pedig Kolláth József volt. A munka rovatokba szervezetten folyt. "Külsős" újságíróként előbb a sportrovatnál – úgy egy hónapig – Buttinger László, később a belpolnál Doros Jutka irányításával dolgozhattam.
Judit roppant éleseszű újságíró volt (és maradt máig), s a rovatot is ennek megfelelően vezette. Négyen – Guti Rita, Molnár B. Kinga, Halmai István és én – majd Barna Bélával kiegészülve öten dolgoztunk egy szobában, mégpedig abban a helyiségben, ahová később a Rádió Eger költözött.
Hiányos a névsor Facebook posztomban
Az 2022. február 4-i posztomban törekedtem a teljességre, ám a hozzászólásokból kiderült: maradtak ki nevek a felsorolásból: "... ez pedig egy lista: András Havas, Vallus Tibor, Edit Palagyi, Janos Koncz, Décsei Péter, Zoltan Karman, Gal Gabor, György Szántó, Peter Ballner, Judit Doros, László Buttinger, Ferenc Budai, Judit Sárközi, T. Bokros Mária, Márta Sziráki, Rita Guti, Molnár Kinga, Barna Béla, Gotschalk Robi, Dányi Oszkár, Molnár Zsolt, Edina Rauch, Judit Antal, Tamásné Herzog, és akik már nincsenek, Kovács Attila, Halmai István, Hekeli Sándor, Ebner Béla..." Kácsor Zsolt, Tompa Z. Misi, Neznovics Erika, dr. Ecsédiné Nagy Éva, Spitzmüllerné, de rövid ideig Szuromi Rita is dolgozott itt – és ki tudja még kik – bizonyosan kimaradtak a hevenyészett listából...
A megyei napilap főszerkesztője, Havas András – bár ő ezt nem tudja – mindvégig, előbb a Napnál, majd úgy 15 évig a Heves Megyei Hírlap szerkesztőjeként a legnagyobb hatással volt az újságírói munkámra. Tudott és tud valamit erről a szakmáról. Éles logikával mindenben meglátta a lényeget és pár szavas, gyakran kritikus megjegyzése elég volt az eligazodáshoz.
De nem csak vele dolgozhattam később együtt a Hírlapnál a napos kollégák közül a tördelő Ebner Béla és Kármán Zoltán, az újságíró Gottschalk Róbert, Tompa Z. Mihály és Sike Sándor, valamint Havas szerkesztő volt az, akiket az Axel Springer "átvett" a Hírlaphoz. Maradtak a pályán, de országos napi-, illetve hetilapnál: Doros Judit, Kácsor Zsolt és Palágyi Edit. Utóbb rádiósnak állt Molnár B. Kinga, főiskolai oktatónak, majd később világjárónak Barna Béla.
Ugyancsak ide tartozik, hogy később hírlapos szerkesztő lett egy volt szobatárs, "Gurita", illetve a napos olvasószerkesztő, Palágyi Edit. (De ez már egy másik, idén 25. életévébe lépő történet.) Guti Rita újságíróvá válásának története egyfajta legenda és egy kicsit már a "szakmát tanúsító papírok nélkül is lehet valaki tollforgató, ha a tehetsége megvan hozzá" tétel iskolapéldája. Elmondások szerint ő érettségije megszerzése után bement a kiadóvezető-főszerkesztőhöz, mi szerint újságíró szeretne lenni. Hekeli Sándor ott helyben adott neki egy feladatot. Gurita megírta, biztosan nem is rosszul, mert az újság munkatársa lett.
A napot egyébként nagyszerű és hozzáértő tollforgatók jegyezték, ami akkor indult útjára, amikor még a rendszerváltás utáni első kormányon voltunk túl. Négy megyében – rajtunk kívül Szolnok, Bács-Kiskun és Komárom – volt egyébként hasonló a helyzet, ahol is egyszerre két napilap jelent meg. Ám kevesebb, mint öt évig bírta el a – hirdetői és olvasói – piac a két megyei napilapot.
