Ételosztás

2024.03.08. 21:20

Mezőtárkányban 220 zöldborsós tokány főtt

A közelmúltban – ígéretükhöz híven – már második alkalommal főztek Mezőtárkányban a községi önkormányzat, valamint a Laskó - Rima Menti Szociális Ellátó és Gyermekjóléti Intézmény szervezésében a település lakóinak. Az ételosztás már hagyománnyá válik a településen.

Sike Sándor

Portálunk információi szerint csütörtökön 220 adag tavaszias rizzsel készült zöldborsós sertéstokányt főztek az ígért ételosztás során. Mint Pásztor István alpolgármestertől megtudtuk, már a meghirdetett időpont – 13 óra – előtt fél órával gyülekeztek az érdeklődők a művelődési ház bejáratánál.

Az ételosztás most is népszerű volt Mezőtárkányban
Az ételosztás most is népszerű volt Mezőtárkányban
Forrás: Beküldött fotó

Korábbi híradásaink alapján olvasóink is tudhatják, hogy a mezőtárkányi, immár rendszeres ételosztáson helyben is fogyaszthatják az eledelt, de a szervezők arra is gondolnak, hogy aki, akik nem tudnak elmenni, azoknak a rokonok, szomszédok elvihessék az ételt, hisz nem szeretnék, ha valaki kimaradna ebből a segítségből.

– Igaz eddig nem volt kemény tél, de a tüzelő beszerzése ilyenkor megnöveli a lakosság kiadásait. Ezért is döntöttünk pár éve úgy Tóthné Szabó Anita polgármester asszonnyal és a képviselő testület tagjaival, hogy a téli hónapokban ezzel a rendszeres ételosztással is könnyíteni szeretnénk az itt élő embereken. Köszönetet mondok a szervezők nevében a támogatóknak, hisz nélkülük ezt a tevékenységet nem tudnánk hónapról hónapra megcsinálni – fogalmazott az alpolgármester.

Pásztor Istvántól megtudtuk azt is, hogy nem csak az ételosztással próbálnak tenni: a Biztos kezdet gyerekház vezetője, munkatársai folyamatos ruhaosztással, közösségi programokkal segítenek, a Laskó-Rima Menti Szociális Ellátó vezetője Mátyus Piroska, valamint dolgozói tartós élelmiszert gyűjtenek, osztanak ki a rászorulóknak.

– Önkormányzatunk is folyamatosan keresi a lehetőséget, a napokban kaptunk egy nagyobb segélyszállítmányt, aminek osztását most szervezzük és időben fogjuk értesíteni a lakosságot, hogy minden darabja  olyan helyre jusson, ahol a legnagyobb a szükség rá – tette hozzá az alpolgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában