Ribizli bor

Barta Katalin

Csendes, szemlélődő, alkotó ember nehezen boldogul az őt méltató ünnepségekkel. Ilyen számomra Borics József, a Sirokban élő, hosszú évtizedeken át alkotó, az összetartozás öröméért tevékenykedő művésztanár. Nyolcvanéves lett. Díszpolgár ő a településén, tavaly Príma díjat kapott, s legutóbb a Turisztikai és Idegenforgalmi Központban nyílt kiállítása életművéből.

Elképzelem ezt a számomra nagyon kedves embert, amint öltönyt húz, és nyakkendőt köt az őt méltató ünnepek tiszteletére. Csak sejtem, hogy ezekben a percekben szívesebben ülne festővásznával a Siroki Vár tövében, hogy megszemlélje, és vászonra fesse a pillanat varázsát.

Ő az az ember, aki életkortól függetlenül folyamatosan csodálkozik az élet folyton változó, mégis örök impulzusaira. Az elmúlt évtizedekben mindent megosztott, ezernyi formában, ami a létezés és az összetartozás örömét hirdeti.

Soha nem szeretett volna senkinek megfelelni, csak a belső hívásnak: tedd a jót, a szépet, az igazat! Amilyen eszközökkel, útravalóval felruházta a teremtő, azokkal az eszközökkel élt. Az alkotás kényszere számára egyenlő a lélegzetvétellel. Nem tud e nélkül élni, s én mérhetetlenül becsülöm ez az ösztönösen bejárt életutat.

Egyszer egy siroki alkotótáborban megkínált a híres ribizli borával is, miközben beszélgettünk. Az íz a számban örökre megmaradt. Képzeletben ezzel koccintok a tiszteletére. Isten éltesse!