Beruházások

2024.03.30. 18:53

Útfelújítások és járdaépítés kezdődik Egerben az ünnepek után

A forgalmi rendek változnak az adott szakaszon, óvatosan, és körültekintően közlekedjenek.

Molnár Helga

Sok felújítási munka kezdődik az ünnep után Egerben – tájékoztatott az önkormányzat. Április 2-tól (keddtől) megkezdődik a Déva utca felújítása a COOP áruház melletti szakaszon. A felújítás során részleges pályaszerkezet cserét követően új aszfalt kopóréteg készül, emellett a garázssor felőli oldalon szegélycserét is végeznek. Az előreláthatólag három hétig tartó felújítás mind az útpályát, mind az áruház felőli parkolórészt érinti, mely ideje alatt az útszakaszt lezárják. A Kolozsvári utca és a Berze Nagy János utca közötti szakaszon kétirányú forgalmi rendet vezetnek be.

Azt is közölte az önkormányzat, hogy új járda épül a Tárkányi út – Egri út kereszteződésében. Az új szakasz megépítése a Tárkányi út páros oldalán lévő járda végétől indul, mely az Egri út 10. számú ingatlan végéig tart. A meglévő földmedrű árok helyén zárt csatorna készül és erre épül az új járdaszerkezet aszfalt kopóréteggel. A járda építésével egyidőben az érintett ingatlanok kapubejárói és ezen szakasz csapadékvíz elvezetése is rendeződik. A munkálatok várhatóan április 2-án kedden kezdődnek és május végéig tartanak majd.

Április 4-én csütörtökön munkaterület átadással veszi kezdetét a Bástya utca és a Gárdonyi Géza utca egy szakaszának felújítása, mely az Egri Csillagok utca és a Leányka utca közötti részen valósul meg. A kivitelezés során részleges pályaszerkezet cserét követően teljes felületen új aszfalt kopóréteg készül, a rossz állapotú szegélyek cseréjével. A felújítás előreláthatólag két hetet vesz igénybe, amely alatt az érintett szakaszon forgalmi rend változás lesz érvényben.

A beruházás félpályás közlekedés mellett zajlik, váltott félpályán a Szarvas tér, Mekcsey utca irányából közlekedők tudnak haladni, az ellenkező irányból történő közlekedés nem lesz megengedett, továbbá lezárásra kerül a „Gárdonyi-ház” megnevezésű autóbuszmegálló pár is.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában