Zsebpénz

Öt forint. Ennyi volt minden reggel kikészítve a konyhaasztalra, amikor a bátyámmal elindultunk az iskolába. Nem jó anyánk készítette a reggelit, csomagolta a tízórait, mert amikor ébredtünk, akkor ő már javában dolgozott a martfűi cipőgyár hajnali műszakában. Ő volt a kegyelt az egy műszakkal, mivel apám hosszú évekig három műszakot tolt. Robotoltak hajnaltól Mikulásig, hogy megéljünk. A múlt század hatvanas éveinek végét írjuk-e történet elején. 
Szóval csörömpölő ébresztőórára indultunk az iskolába. Felkapkodtuk magunkra a gonddal kikészített ruháinkat, s rohamléptekkel siettünk a közeli tejivóhoz, ahol tejet, forró kakaót mértek, frissen sült péksüteményekkel. Az én gyerekkori községemben mindenki mindenkit ismert. A tejivó kiszolgálója, egyben pénztárosa is. Bőven mérte az édes kakaót, ajándék sütit is adott a napra, mert tudta, hogy a szüleink reggel óta dolgoznak, s idejük nem adatott a dúsan terített, családi reggelizőasztalhoz. 
Ahogy cseperedtünk, zsebpénzt is kaptunk, amin leginkább bélyeget vásároltunk, s azt akkurátusan beragasztottuk az albumba. Csipesszel, ahogy tanultuk a bélyegszakkörben. Ebből ugyan meg nem gazdagodtunk, de azt hitették el velünk, hogy ez egy jól kamatozó, hosszú távú befektetés. Nem lett az. Manapság ezernyi módja van a jó pénzügyi befektetésnek, ami tényleg hozhat a konyhára. A jól s időben adott zsebpénz az egyik kulcs ehhez. 
 

Ahogy nőttünk, zsebpénzt is kaptunk

(Főoldali képünk illusztráció, Forrás: Shutterstock)