Állásbörze

2024.04.10. 16:37

Állásbörze és karriernap várt a gyöngyösi campuson

A MATE Károly Róbert Campusa adott helyet az előadásoknak és a céges standoknak. Az állásbörze során akár önéletrajzot is be lehetett nyújtani a megjelent munkáltatókhoz.

Szabó István

Karriernap és állásbörze a MATE gyöngyösi campusán

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Gál Gábor

Állásbörzével egybekötött karriernapot szervezett szerdán a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gyöngyösi Károly Róbert Campusa. A nap folyamán 20 cég – gyöngyösi és környékbeli településeken működő, valamint országos nagyvállalat – mutatkozott be előadások révén, illetve a campus aulájában felállított standoknál.

Kovácsné Burunkai Patrícia, a campus Hallgatói Szolgátatások Központjának koordinátora, az esemény főszervezője arról beszélt portálunknak, hogy a program megrendezőjeként három célt fogalmaztak meg.

– Egyrészt lehetőséget biztosítottunk a hallgatóinknak arra, hogy szervezett körülmények között tájékozódhassanak a szakmai gyakorlatukkal kapcsolatos lehetőségekről, a térség munkaerőpiaci helyzetéről. Másrészt lehetővé kívántuk tenni egyetemistáink, valamint a Gyöngyösön és a környező településeken élők számára, hogy álláskeresőként, vagy munkahelyváltáson gondolkodóként első kézből tájékozódhassanak a lehetőségekről. Célunk volt az is, hogy lehetőséget biztosítsunk a helyben és a térségben működő cégek számára a bemutatkozásra, emellett segíthessünk gyakornokokat, valamint munkaerőt találni az általuk keresett pozíciókba – részletezte Kovácsné Burunkai Patrícia.

Az előadások során az érdeklődők többek között hallhattak a munkaerőpiaci generációs különbségekről, továbbá a munkahelyi kooperációról és versengésről, valamint az álláskeresés során hasznos AI appokról. Megismerkedhettek a mesterséges intelligenciával írt önéletrajz előnyeivel és csapdáival, aktuális piaci trendekkel, álláskeresési tippekkel, adózási tudnivalókkal. Szó esett a domonyvölgyi Lázár Lovaspark munkaerőigényéről, de bemutatkozott a Heves Vármegyei Kormányhivatal és a Bari Tanya Természet és Környezetvédelmi Egyesület is.

A kiállítók standjainál az érdeklődők személyes kérdéseiket is feltehették a számukra szimpatikus cégeknek, sőt, akár az önéletrajzukat is benyújthatták. 





 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában