Fórum

2024.04.21. 15:25

Sok a betörés, csalás, de egymásra is figyelniük kell az embereknek + videó

Nyitva hagyott autókból lopnak, de előfordulnak betörések is és vannak drogtanyák is Eger felnémeti részén. A rendőrség szerint sok elkövetőt elfogtak már, rendszeresen járőröznek a felnémeti közbiztonság javításáért. Mindenkinek kell tennie a nyugalma érdekében, zárjanak ajtót, kaput, szereljenek föl kamerát, tartsanak kutyát és figyeljenek egymásra.

Tóth Balázs

A felnémeti városrész közbiztonságáról tartottak fórumot a Pásztorvölgyi Gimnáziumban csütörtökön késő délután. Előbb Bódi Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője említett néhány problémát, esetet. Az itt lakóknak jogukban van nyugalomban, biztonságban élni, és nyugodt szívvel elmenni otthonról, ahogyan régen, hiszen Felnémet akkor nem olyan volt, mint manapság. Megszaporodtak a lopások, betörések, és nagy baj, hogy az elfogott tettesek néhány nap múlva ismét szabadlábon vannak, majd pedig újra bűnelkövetők lesznek, emelte ki. Megemlítette, hogy a lakosság is jobban odafigyelhetne. Egy idős lakónál például a munkások aszfaltozást végeztek 420 ezer forintért, de rossz minőségű munkát végeztek. A megrendelő sem nevet, sem rendszámot, sem telefonszámot nem tudott, így felelősségre sem lehetett volna vonni őket, ha nem mennek vissza azért, hogy fagyállót öntsenek a felületre. Ekkor értesítették őt és a rendőrséget is. Sikerült elfogni a csalókat és visszaadatták velük a pénzt. Bódi Zsolt szerint ilyen esetekben mindig hívják a 112-t, ne csak őt, hiszen ő nem intézkedhet. Az önbíráskodás sem jó ötlet szerinte.

A felnémeti lakossági fórumon a közbiztonság is szóba került
A felnémeti lakossági fórumon a közbiztonság is szóba került
Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Kovács József egri rendőrkapitány szerint a rendőrség tud tenni a közbiztonságért, a rendőrkapitányság munkatársai ötven településen látnak el szolgálatot. Megemlítette, Felnémet kiemelt terület. Tavaly nyár elején már sikerült lejárás alá vonni több cselekmény elkövetőit, reméli, börtönbüntetést kapnak. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy vége azoknak az időknek, hogy felügyelet nélkül lehet hagyni az értékeket. Megemlítette, a Béke utcán két autót is látott, amelyeket lehúzott ablakkal, vagy táskával a hátsó ülésen hagytak ott tulajdonosaik. Felidézte azt is, hogy voltak, akik kétmillió forintos kamerát, vagy 180 ezer forintos csavarbehajtót hagytak nyitott autójukban, látható helyen. Mindenkinek védenie kell értékeit, hogy nyugodtan tudjon pihenni. Ha kutya kell, tartson kutyát, vagy szereljen föl kamerát, esetleg beszéljen a szomszéddal, figyeljen a házára, amíg ő nincsen otthon. Mint mondta, kellenek térfigyelő kamerák, amelyek objektív bizonyítási eszközök. De elengedhetetlen az is, hogy az itt élők figyeljenek egymásra. Nemrég történt, hogy egy bűncselekmény kapcsán a rendőrök két óra alatt találtak három szemtanút is, akik nem szóltak sem a sértettnek, sem a rendőrségnek arról, hogy mit láttak. Beszélt arról is, hogy azok lesznek leginkább áldozatok, akik legkevésbé számítanak rá, őket verik át csalók. Kérte azt is, hogy ha történik valami, ne három hét múlva értesítsék arról a rendőrséget. Erre Bódi Zsolt azzal reagált, a terménybolt feltörése után neki onnan származó szalámit kínáltak eladásra, a rendőrök mégis két nap múlva jöttek ki hozzá.

A lakók a fórumon több problémára is felhívták a rendőrkapitány figyelmét. Az egyik a drogosok helyzete volt, akik miatt szintén nem mennek ki a rendőrök. A kapitány szerint ilyenkor a segélyhívót kell hívni, mert akkor biztosan lesz valamilyen intézkedés. A drogproblémát szerinte csak rendészeti eszközökkel nem lehet megoldani. Megemlítette, az elmúlt másfél hétben huszonnégy embert, köztük négy terjesztőt állítottak elő kábítószer miatt. A bódító szerekkel kapcsolatban fontos minden információ, ne tartsák meg maguknak, akik ilyennel találkoznak, attól nem lesznek „vamzerek”. Egyébként a tudatmódosító szerek dömpingjét éljük, amely nem kívánt hatásokkal jár. Az alkohollal is foglalkozni kell, amiatt is sok súlyos bűncselekmény történik.

Volt, aki azt kérte, hogy az iskolákban is legyen oktatás, előadás a bűncselekmények megelőzése, jelentése érdekében. A kapitány szerint indult ilyen kezdeményezés, mennek ki szakértők és van iskolarendőr program is.

Szó volt a térfigyelő kamerákról is, itt a kapitány elmondta, a házára mindenki szerelhet kamerát de úgy, hogy az nem pásztázhatja kifejezetten a közterületet. Ha vesz is föl felvételt, közzé nem lehet tenni azt. Mások azt kérték, a hídhoz is szereljenek föl térfigyelő kamerát. Bódi Zsolt elmondta, lehetne több térfigyelő, de azokat úgy kell elhelyezni, hogy jeladójuk rálásson a templomtoronyra, ahol az átjátszó van a rendőrség felé. Hozzátette, dr. Pajtók Gábortól kérte, kezdeményezzen törvénymódosítást annak érdekében, hogy a rendőrök nagyobb hatáskört kapjanak, az ügyészek és bírók le tudják tartóztatni az elkövetőket. Ha nincs elég börtön, építsenek újakat.

A továbbiakban felvetődött a körzeti megbízotti iroda felnémeti létesítése, a több járőrözés, az arra járó rendőrök jobb megismerése, de a polgárőrség megalakítása is. Utóbbi önkéntes alapon működik, de vannak, akik besegítenének a finanszírozásba. A jól működő ózdi minta alapján városőrség megalakítását is a közgyűlés elé viszi Bódi Zsolt, hozzá csatlakozott felszólalásában Orosz Lászlóné is. A lakosok szót ejtettek a terepszemlézőkről, így előfordul, hogy gyerekek próbálgatják végig a kilincseket, érdemes hát zárva tartani a kapukat.

A közbiztonság mellett a közlekedés is fontos kérdés

Közlekedési téma is fölvetődött, méghozzá az iskola utcájában, ahová kocsival viszik a szülők a gyerekeket, ráadásul a parkoló kocsik között a busz sem fér el. Bódi Zsolt egy köves parkoló megépítését szorgalmazza. Elhangzott, a dohánybolt előtti parkolás is veszélyes, a megálló csomagszállító furgonoktól pedig sokszor nem lehet kanyarodni. 

Napirenden volt az Egri úti parkolás a szélső sávban, amely közútkezelői hatáskör, és vannak érvek érvek pro és kontra is. Az ott élők azért állnak az út szélén autóikkal, hogy az elzúgó 40 tonnás kamionok ne tegyék tönkre a házakat. A megoldás az elkerülő út megépítése lesz, valamikor a jövőben. Bódi Zsolt egyébként megemlítette, dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselőt kérte, járjon közbe, hogy a szilvásváradi fogathajtó világbajnokság miatt ne csak táblától tábláig újítsák föl a Szilvásváradra vezető utat, hanem a belterületi szakaszt is tegyék rendbe. Volt, aki a Tárkányi útra és az Egri útra kért még gyalogátkelőt, illetve sebességkorlátozást a nagy sebességgel hajtó motorosok, autósok és kamionosok miatt.

A lakossági fórumon Bárdos Zsolt, a Heves Megyei Vízmű Zrt. egri főmérnöke arról tájékoztatta a lakosokat, hogy járdafelújítás kapcsán bekötéseket cserélnek az Egri és Tárkányi úton. Ezen kívül az Eger vízigényének 40 százalékát kiszolgáló Északi vízműnél kicserélik a legnagyobb, 600 milliméteres acélvezetéket. Az első ütem már megvalósult, hamarosan kezdődik a második és hosszú ideig tart majd. Kialakítanak egy ideiglenes vízellátó rendszert, a korábbit építik tovább.

A fórumon szó volt arról is, hogy van, aki közkútról tölt tele egy köbméteres tartályt, ami szabálytalan, de ez ellen a vízmű nem, csak az önkormányzat tud fellépni. Szűkítőt nem szerelhetnek föl, mert téli időszakban nem alkalmazható.

Szó volt még a felnémeti civil ház és kultúrház helyzetéről, valamint a csapadékvíz-elvezető árkok és a patak tisztításáról. Végül elhangzott, a helyi egyesület május 18-án gyereknapot rendez a modellező pályán, a felnőtteknek is kedveznek, délután TNT-koncert lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában