Zöld gyep

Az idejekorán beköszöntött tavaszban végre jutott időm a kertben lenyírni a már-már térdig érő füvet. Nem panaszként írom, hiszen két éve, a példátlan aszály idején kétségbeejtő volt látni a kiégett fűcsomókat. Most eszembe is jutott kiskamaszkorom egyik kedves filmje, az Égigérő fű. Az 52 évi parkőri szolgálat után nyugdíjba készülő Poldi bácsi kedves sóhajtásai mára szállóigévé váltak: „Csak az a szép, zöld gyep. Az fog nekem nagyon hiányozni.” 

Azóta sokat változott a világ. A zöld gyepet sok helyütt aszfalt és beton gyűrte maga alá. A mostani fűnyírásoknál már a méhekre és más beporzó rovarokra is tekintettel kell lenni. Számuk drasztikusan csökken, sok más tényező mellett a természetes élőhelyük zsugorodása miatt. A településünk szélén lévő otthonom körül szerencsére hatalmas külterületi mezők húzódnak még a maguk megannyi virágzó növényével, így a kertszépítést kisebb lelkifurdalással most még megúsztam. De nem szabad elfelejteni, hogy a virágzó növények hiánya a beporzó rovarok pusztulását, bolygónk ökoszisztémájának összeomlását okozhatja. A földi élet pusztulását. 

Mint évek óta máskor is, a falunk fölött gyakorlatozó katonai repülőgépek sivító dörgése zökkentett ki töprengésemből. Napjaink vészjósló, felelőtlen nemzetközi szájkaratéja egész más tartalmat adott az eget a korábbi „békeidőkben” is hasító vadászgépek látványának. A földi élet pusztulása már többtényezős veszély. Hiába van virágzó, szép zöld gyep.