2020.04.23. 09:25
Elhalasztották a díjátadót, írásban méltatja a fiatal díjazottakat Gyöngyös polgármestere
A koronavírus-járvány miatt személyesen nem vehetik át a jutalmat a kitüntetett fiatalok, így a város honlapján adták közre a kitüntetettek rövid méltatását. A hagyományos ünnepélyes díjátadásokat a rendkívüli helyzetet követően rendezik majd meg.
20200316 Sajtótájékoztató a városházán a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről - Hiesz György és Maka Piroska - Gyöngyös - Czímer Tamás Heves Megyei Hírlap
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Fotó: Czímer Tamás
- A koronavírus teljesen fölírta az idei év terveit, s nem csak a közösségi programok maradnak el. A járvány miatt idén elhalasztja a városi kitüntetések átadását Gyöngyös önkormányzata. A hagyományos ünnepélyes díjátadásokat a rendkívüli helyzetet követően rendezik majd meg – olvashatóak Hiesz György polgármester szavai a gyongyos.hu-n.
A képviselő-testület által alapított díjak sora minden év áprilisában azoknak a fiataloknak a jutalmazásával kezdődik, akik munkájukkal, tevékenységükkel példát mutatva, jelentősen hozzájárultak a város hírnevének öregbítéséhez. Ez épp ezen a héten lett volna esedékes – tudtuk meg a hivatalos tájékoztatóból.
A kitüntetést kapták:
Mivel a díjazottak személyesen nem vehetik át a jutalmat, a város honlapján adták közre a kitüntetettek rövid méltatását, amit IDE kattintva olvashatnak.
Ajánlókép: Gyöngyös, Városháza Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap
Koronavírus Heves megyében
- Mangó Gabriella elárulta, kinek ajánlja a koronavírus elleni új vakcinát
- Nem csökkent a koronavírus koncentrációja az egri szennyvízben
- Oltás a patikában? Így látják a gyógyszerészek és az orvosok
- Ismét emelkedik a koronavírus koncentrációja az egri szennyvízben
- Továbbra sem biztatók az egri szennyvízadatok