Március 15.

2022.03.11. 15:24

Rendhagyó ünnepi műsorral készültek a mórások

Az egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája rendhagyó március 15-i műsort tervezett és valósított meg pénteken.

T. Z.

Kreatív műsorral készültek a mórás diákok Beküldött fotó

Munkácsi Péter, az intézmény vezetője úgy fogalmazott, hogy az iskola minden tőle telhetőt megtesz a gyerekekért. Szavai szerint az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem gyógypedagógusai is szívesen választják a Móra iskoláját, ahol órákat látogatnak, illetve sokuk itt teszi le a vizsgatanítását is.

 

A hallgatók beszámolóiból egyebek mellett kiderült, hogy valamennyien nagy élményeket szereztek a Mórában. Sokakat megragadott a jó hangulat, az oktató és a fejlesztő tanárok pozitív attitűdje és hozzáállása. Volt, aki arról számolt be, hogy az iskolában minden tanuló esélyt kap a képességei szerinti fejlődésre. Egyrészt a szociokulturális hátrányaik leküzdésére, a felzárkózásra, másrészt a kiemelkedő képességű tanulóknak lehetőségük van a tehetségük kibontakoztatására.

 

A március 15-i műsorról Szűcs Rita rendező elmondta: a gyerekekkel közösen találták ki a műsor részeit, a hangsúly pedig elsősorban a felelősségvállaláson és a csapatszellemen volt.

 

- A felsős tanulók zöme vitte hátán a műsort, ebben az ötödikes osztályom, továbbá a hatodikosok, a negyedikesek, és egy másodikos kisdiák vállalta fel a másfél hónapon át tartó kötelezettségeket. A végeredmény egy látványos, mozgásokon, zenéken alapuló műsor lett extrákkal. Performance is helyett kapott a műsorban, valamint a nézelődő és hallgató diákságot is bevontuk öt perc erejéig, ahol részesei lehettek és átélhették a forradalmi élményt, a színházi szereplést - tudtuk meg Szűcs Ritától, aki az iskolában már tíz éve foglalkozik a gyerekekkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!