A művészlét nagy dilemmái az egri színház színpadán

Mindvégig feszült, pergő, szórakoztató, és mély töprengésre késztető előadás született. Az elemzés nagyon alapos, és mondhatni ezzel a munkával Blaskó rendezőként is megérkezett. Paradox módon egy olyan rendezéssel, amit személyes dilemmája kényszerített ki: mennyire bízhat a tehetségében a művész. S egyáltalán mi a művészet célja? Mindkét kérdésfeltevésre választ kapunk az egri előadásból, melynek október 7-én volt a bemutatója Egerben a Gárdonyi Géza Szín­házban. 

A színházi szakma, hasonlóan az egyéb művészeti ágakéhoz is, manapság kettészakadt. Miről beszéljen a színház, s hogyan, milyen eszközökkel? Főváros és vidék, hagyomány és formaújítás mintha szembe állnának! A hivatalos kritika fújja a magáét, miközben a nézők a kezükkel, és a megjelenésükkel szavaznak. Ha… 

Az irodalomban is válság van. Úgy tűnik, a szövegirodalom ideje leáldozott, de még nincs itt a történetmesélés jogosságának elismerése. Márpedig Trepljov, a darab főhőse író akar lenni, és nem is akármilyen (Kardos Kristóf játssza). A darab elején egy kerti színpadon bemutatják a fiatal író művét, a szomszédos birtokon élő, színésznői vágyakat dédelgető 18 éves Nyina Zarecsnaja előadásában. A darab alig kap figyelmet, s ez az ifjú főhőst elkedvetleníti. Szenvedélyes szerelme a fiatal, ártatlan és tehetséges Nyina iránt (Misurák Tünde játssza sok tétovasággal, de megkapóan) tévútra viszi. Trepljov anyjától és a körülményeitől képtelen elszakadni, ezért megfelel az előítéleteknek, felismeri saját tehetségtelenségét, és a darab végén öngyilkos lesz. A fiatal színész érzi a nagy szerep terhét, páros jelentekben megajándékoz bennünket őszinte pillanatokkal.

Arkagyinát, az anyját alakító Saárossy Kingával szép jelenetben képesek felmutatni a kapcsolat bonyolultságát és tragikumát, és hihető Trigorinnal szembeni felháborodása. 
Arkagyina, a befutott színésznő, felületes, és saját magával sem képes szembenézni, ragaszkodik a józan megfontolásból választott kedveséhez, Trigorinhoz (Baranyi Péter), aki viszont fellángoló szenvedéllyel fordul Nyina rajongása felé, majd mikor megkapja, hitványul elhagyja. Nyina viszont feladja vidékiségét, a városba szökik, és sok szenvedés árán, de mégis csak színésznő lesz: sirály, akinek röptét gátolják, akit meggyaláznak, de mégiscsak Sirály. Mi több: megfejti a hivatás, és a művészet rejtélyét. Nem az ismertség, a hírnév a fontos, hanem hogy egy hosszú, buktatókkal teli út végén, az alkotó művész felismerje, hogy mi dolga a világon, és ezáltal közelebb kerülhet a teremtőhöz. Megsejti, hogy egyszer csak eljuthat ebbe a kegyelmi állapotba, de még hosszú az út addig. 

Saárossy Kinga Jászai Mari-díjas színésznő pályájának egyik csúcsa ez az alakítás. Nemcsak sokrétűen tudja ábrázolni ezt a szép, de valójában üres és önző színésznőt, de alakítását, a kollégákkal való kapcsolatában mély empátia, és segítőkészség jellemzi, s nem mellesleg a Bodnár Enikő tervezte jelmezekben remekül mutat. 
A vidéki palettát jól felrajzolja a Blaskó-rendezés. Székely László remekbe szabott, puritán fadíszletében otthonosan mozognak a szereplők. Az ácsolt faszerkezetből álló szcéna két, hangsúlyos eleme, a díszlet tetején aranyba fogalmazott Ámor – a cselekedetek mozgatója a szerelem szimbolikus figurája –, és a jobb oldalon hangsúlyos helyen látható ortodox szentkép, a gyermekével ábrázolt Mária, talán Fekete Madonna, mely szimbólumnak fontos hely jut a végső tanulság megfogalmazásában. Csak a keresztény válasz jelenti a választ a fő kérdésre. 

Arkagyina lekezeli az otthon maradottakat. Bátyja, a betegeskedő, nyugalmazott tanácsos, Szorin (Sata Árpád) az ő „művészetének áldozata”. A birtok nem túl jól jövedelmező, és azt a kicsi bevételt is oda kell adniuk, hogy neki megfelelő ruházata, s ezáltal ünnepeltsége legyen. Rokonai ritkán látogathatnak a városba, mert nem jut rá. 
Sata Árpád régen kapott ilyen jó szerepet, pedig minden árnyalatát képes megmutatni az öregségnek, a kényszeresen vállalt kisszerűségnek. Mása (Babócsai Réka) a vodkagőzbe és tubákolásba beleszokott, Trepljovba reménytelenül szerelmes vénlány, majd asszony igazán kiváló szerepformálás, miként a Balogh András Samrajev intézőjé is. Feleségét, Polina Andrejevnát Nagy Adrienn játssza oroszos hangulatot is felvillantva. 

Medvegyenko tanító jelmezében Tóth Levente ismét egy vidéki figurát mutat hihetően. Az előadás egyik legemlékezetesebb alakítása Tunyogi Péteré. Medvegyenko figurájában Csehov – miként a nagy mestere – szinte magamagát rajzolja a palettára. Tunyogi megjelenésében elegáns, megszólalásaiban nagyvonalú, megértő, s képes felülről megítélni az egész helyzetet. Noha az intéző feleségével be nem fejezett szerelme is mozgatja, mégis bölcsességében kívül és felül áll az egész színjátékon: genovai utazásáról szóló megszólalásában a 19. század végi Oroszország egész társdadalomrajza megelevenedik. 

A szerelemről szóló évad első előadása úgy szól a szerelemről, hogy közben a művészet Istentől való kijelölt szerepének lényegét is megfogalmazza.