Muzsika

2023.11.04. 15:28

Dankó Pista Életmű-díjat kapott a bélapátfalvi prímás + videó

Muzsikus családba született, nem tud zene nélkül élni a bélapátfalvi prímás.

Tóth Balázs

Boros Dénes bélapátfalvi prímás nem hagyja abba a zenélést, amíg csak bírja

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Dankó Pista Életmű-díjat vehetett át a Magyarnóta Ünnepnapján Boros Dénes bélapátfalvi prímás. A Bélapátfalván tavaly Pro Urbe díjjal kitüntetett zenésszel a Bélkő Televízió készített interjút. Fölelevenítette, apai és anyai ágról is muzsikus családból származik, így a zene neki örökség, fiúként az ő pólyájába is odatették a vonót. Szerinte a génjeiben van a zene, mindenkiből nem lehet muzsikus, ahhoz cigány vér is kell. A magyarnóta gálát zenekarával 17 éve kíséri, de viszik Bélapátfalva hírét szerte a világban.

- Gyerekkoromban három zenekar is működött Bélapátfalván, ők muzsikáltak a bálokon, búcsúkon, lakodalmakon. Akkoriban nem éttermi, hanem sátras lagzik voltak, a fiús és a lányos háznál is egy-egy zenekar játszott – mondta Boros Dénes.

Nagyapja, majd apja is játszott zenekarban, és vitték magukkal tanulni. Ahogy cseperedett, a kottaismeret is kötelezővé vált számára. Egerben zeneiskolát végzett jó eredménnyel, bekerült az Egri Szimfonikus Zenekarba is, de a szíve a cigányzenéhez húzta. Magánúton neves prímásoktól tanult Budapesten, utána pedig előadóművészi működési engedélyt is kellett szereznie a kategóriavizsgához. Az Országos Szórakoztatózenei Központnál kellett számot adnia a tudásáról, neves előadókból és zenetanárokból álló bizottságok (többek között Pongrácz Zoltán, Boross Lajos, Sánta Ferenc is tagja volt a zsűrinek) előtt. Zeneelméleti és hangszeres vizsgát is kellett teljesítenie az engedélyhez, ehhez tanult például Égerland Istvántól is. Édesapja kívánságára is vágott bele, de apja már nem érte meg, hogy levizsgázzon, így csak a sírjánál mondhatta el neki, hogy teljesítette. Mint mondta, apjának igaza volt, hogy rábeszélte a minősítő vizsgára, hiszen így már neki is volt tekintélye. Ezen kívül akkoriban a vendéglátósok az OSZK megyei központjához mentek zenészt igényelni, és a kategóriavizsgával rendelkezők voltak az elsők, akiket közvetítettek, az ideiglenes, regiszteres zenészek csak utánuk következtek. A vizsgának köszönhetően fizetésemelést is kapott, akkoriban a Szalajka éteremben játszott.

Boros Dénes beszélt arról is, hogy Eger szinte minden vendéglátó helyén muzsikált. Tizenkét évig járt a Park szállóba, végigzenélte a Balatont, és külföldi meghívásokon is turnézott, bár vidékről nehezebb volt kijutni, mint Budapestről.

- Rendszeresen gyakorlok otthon is, hogy ne lustuljanak el az ujjak. A nagyapám, apám úgy ment be az éttermekbe, mint akit skatulyából húztak elő, fekete cipő, nadrág és fehér ing. A vendéget meg kell tisztelni az öltözékkel is. A pincérek és a zenészek is tőlük keresnek, a vendég szent és sérthetetlen. Kell a kontaktus a vendéggel, a prímásnak az a feladata, hogy tudjon hangulatot teremteni, tudni kell bánni a vendégekkel – mondta a zenész.

Boros Dénes kitért a díjátadó gálára, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban tartottak, sok nótaszerető ember előtt. Éliás Tibor szervező kért tőle számot is, illetve arra is megkérte, vigyen hangszert és énekeljen is. Ő ugyanis szokott énekelni is, be tud segíteni. Ritka, hogy a prímás énekel, az apja is tudott. Tudnia kell a nóták szövegét is, nem csak a dallamot, hiszen korábban is sokszor előfordult, hogy a külföldről hazatérő magyarok nem tudták a nóták szövegét. De ő azért nem az éneket, hanem a hangszert választja.

- Azt is kérdezték a díjátadón, hány nótát ismerek. Ekkor három óra volt, és én azt válaszoltam, hogy ha leülnénk, akkor hajnalig mehetne a műsor. A kedvenc nótáim közül kellett egyet választanom, az pedig az volt, azt választottam, hogy Nem szült engem anyám palatetős házba (a cigány is ember). Míg isten ki nem veszi a vonót a kezemből, nem hagyom abba – mondta Boros Dénes.

A prímás elárulta, sosem vágyott el Bélapátfalváról, fiatalon sem jutott eszébe elhagyni faluját, jó zenészek voltak itt, sokat tanult tőlük. Egyébként a mai napig sokat otthon is, hogy ne lustuljanak el ujjai. Nem tud zene nélkül élni, vannak meghívásai zenekarával ma is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!