Egri bemutató: a házat mindenképp meg kell őrizni a Bástyasétány 77-ben

A Gárdonyi Géza Színház társulata november 24-én tűzte műsorra Eisemann Mihály-Baróti Géza-Dalos László zenés vígjátékát két részben, Bal József rendezésében, Nagy Zoltán zenei vezetésével és kilenc élő muzsikussal. Nem kis érdeme van az aktualizált darab sikerében Topolánszky Tamás Harangozó-díjas érdemes művésznek, koreográfusnak. Mert az előadás igazi siker, s nem hiába próbálták három hónapig, az év végére hangsúlyos mondanivalóval várja az egri közönséget.

Eisemann a múlt század harmincas éveiben szerezte a fülbemászó dallamokat, Dalos László szövegével nem egy közülük örökbecsű sláger lett, mint A vén budai hársfák.. nemkülönben Csopak, Somló , Badacsony...

A fiatalok - élükön az építészhallgató Péter (Török-Újhelyi Tamás), Rudi (Csathó Norbert), és Ödön (Szőke Olivér) mindenképpen rátermettek arra, hogy egy szép műemléképületet a budai várban, a Bástyasétány 77-ben felújítsanak. A rászorultság is megvan: mindannyian pénztelen diákok, ám a tehetségek is: egyikük építész, a másikuk zenész, a harmadik is talpraesett, az anyagi világ embere. Ugyanakkor a három lány is, - akiknek a lakást ugyancsak kiutalták - vitathatatlanul alkalmasak egy ilyen ház birtokba vételére! Az álmodozó szép Anna (Fekete Patrícia, egyetemi hallgató), a tűzről pattant Tini (Nagy Barbara), és az ambiciózus Bözsi (Raikovich Viktória) már hozzák is a cókmókjukat, és beköltöznek a romba. A bonyodalmak csak ezután kezdődnek. Kezdetben cseppet sem barátságos a légkör a két – egyébként külön-külön is összeillő - társaság tagjai között, de a végére feloldódik és szerelembe torkollik. 

Működhetne az ilyenkor szokásos operettszabály: a fiatalok egymásba szeretnek, és immáron nem két három fős társaság, hanem három házaspár újítja fel a romos épületet, s boldogan élnek, míg meg nem halnak. Csakhogy 2023-at írunk! Az ifjak szeretnének önálló hajlékot, s nem a horror árú albérletet fizetni, de szembe kell nézniük a pénztelenséggel, és a szokásosnak vett korrupcióval. Nem elég, ha a winteden árulják a megunt holmijukat, s ha az egyébként minisztériumban dolgozó apuka odaszól a hatóságnak! Több kell ennél! A műemléki szempontokat érvényesítő bíráló bizottság elnöke az egyik pályázó tanára, aki az élettől még szeretne egy kis örömet kicsikarni, és közbelép. Ingyen átadja a kész tervet tanítványának, sőt még New York-i utazást is intéz neki, de cserébe mindezért vele kéne mennie. Török professzorként Vókó János jutalomjátéka ez az egri előadásban, még most is szépen zengő hangján kísérti meg a tehetséges hallgatóját.

S ott van még Patkó Lajos hivatalnok ( szerepe száz év alatt látszólag mit se változott!), aki csak a felsőbb akarat paragrafusait szeretné aprópénzre váltani, úgy hogy káposzta is megmaradjon, és a kecske is jól lakjon. Baráth Zoltán az elmúlt három évtized alatt nagy utat tett meg, hogy színészként is - nemcsak rendezőként, és a Babszem Jankó társulat igazgatójaként - visszakerüljön a nagyszínpadra, de bizonyított: az előadás egyik legszórakoztatóbb alakítását nyújtja (vicces parókában).

A korrupció harmadik lovagja Sasek, a Reiter Zoltán által megformált építési vállalkozó: ő aztán példázza korunk emberét. Mindent a haszonért tesz, még azon is túl, s módszereiben sem válogat. Lendületes, jól énekel, és meglepően jól táncol. Látszólag ő kerül ki győztesen a majdnem kudarcba fúlt építési projektben. A kispénzű, de egyébként minden tekintetben alkalmas fiatalok a kitűzött 8 nap alatt nem tudják teljesíteni a követelményeket, s ekkor győzhet a pénz hatalma. Immár nem kell műemléki helyreállítás, jöhet a befektető, mindenki megkapja a maga külön kis kenőpénzét, s a fiatalok mehetnek dolgukra. Sasek a legvégén az orosz és csecsen kapcsolatot is latba veti, s látszólag ő a győztes. Ám ekkor megjelenik Valaki (Tunyogi Péter), aki kinyilvánítja az erkölcsileg egyetlen vállalható megoldást. A házat fel kell építeni, s nem hagyható magára semmiképpen sem. Az előadás a végén nem marad katarzis nélkül, jöhet a vastaps!

Az egri színház apait-anyait beleadott ebbe az előadásba. Az elmúlt évek alatt a fiatalabb korosztályban is kinevelődött egy pár megkérdőjelezhetetlen tehetség. Török-Újhelyi Tamás remekül énekel, Nagy Barbara-Csathó Norbert sziporkázóan táncol és mókázik a borosüveges jelenetben, s még a legújabbak, Raikovich Viktória és Szőke Olivér is lendületben (ének és tánctudásban) hozzák a többiek által is felállított színvonalat. Látszólag különálló Elvira epizódalakítása: Dimanopulu Afrodité jósnőként és a fiatalok pótmamájaként megkapó jelenség, és remekül bírja szuflával a táncokat. Bíró Nóra díszlete és Kovács Tímea jelmezei megfelelő hátteret, biztosítanak ennek a mai történetnek, amit lehet szeretni, lehet elutasítani, de a személyes állásfoglalást nem lehet kikerülni.