Hűtlenséggel nem vádolhatják a színésznőt: Dimanopulu Afroditét 35 éve marasztalja Eger

- Csodálatos gyermekkorom volt, Miskolcon, ahol éltünk, nagy görög kolónia volt, ápolták a hagyományokat – emlékezett vissza a színésznő. Felidézte: a görög polgárháború idején összeszedték a gyerekeket, azzal a címszóval, hogy menekítik őket az országból, s az ő édesapja így került Magyarországra. 

- Édesapám a nővére kezét fogta, ahogy terelték őket a vonatokra, de elszakadtak egymástól. Még meglátták egymást egy pillanatra, de a vonataik elindultak két ellenkező irányba. A nővérével aztán csak 40 év után találkozhattak újra. Amikor a nagyszüleim újra láthatták az édesapámat, én már tízéves voltam, az édesapám 38. Elvettek tőlük egy 12 éves gyermeket, és egy családos férfit kaptak vissza - idézte fel a drámai eseményeket.

A nagymamája is akkor ölelhette magához Afroditét, s a nyakába rakott egy láncot kereszttel, amit a mai napig visel. 

Az édesapja, annak dacára, hogy állami gondozásban nőtt fel, villamos üzemmérnök lett. Az édesanyja korán árván maradt, s a nagyobb testvérei nevelték fel. Egy hontalan meg egy árva gyermek találkozott, amikor egymásra leltek, s ebből lett a szerelem, s így teremtettek családot.

- Régen voltam Görögországban, és nagy vágyam, hogy egyszer a gyerekeimmel és a férjemmel elutazzunk oda – árulta el Dimanopulu Afrodité.

A beszélgetésben felidézte azt is: a színház varázsát korán megérezte, ráadásul szívesen szerepelt, énekelt, sosem volt lámpaláza. Ebből fakadt a komoly elhatározás, hogy színésznő lesz. Egyértelmű volt a pályaválasztás, így csak a Színművészeti Főiskolára adta be a jelentkezését. Hiába terelgették a szülei valami „normális” szakma felé. Elsőre ugyan nem vették fel a főiskolára, viszont bekerült a Nemzeti Színház stúdiójába, és ott nagyszerű szakmai alapokat kapott. S a következő évben már a főiskolai felvételi is sikerült. Majd pedig immár diplomával, Gali László leszerződtette Egerbe, az akkor alakulófélben levő társulatba a férjével, Várhelyi Dénessel együtt. Egerre nagyon figyelt akkor a szakma, és rendkívül jó kis társulat verbuválódott itt, emlékezett vissza. 

- Fiatalos lendülettel valami jót csinálni, tüzeket lobbantani, ez vonzott minket ide. Összetartottunk, mindent megbeszéltünk, és a végeredményen is meglátszott, hogy egy csapat van a színpadon. A szeretet és az összetartozás olyan pluszt tud adni, ami az előadáshoz is hozzátesz – mondta.

Elhangzott persze az a kérdés is, ki volt az a rendező, aki a legtöbbet kihozta a színésznőből, és akinek a legtöbbet köszönhet. A válasz pedig az volt, hogy Szegvéri Menyhért, aki nem csupán rendezőként, hanem a színészeket terelgető pedagógusként is sokat tett le az asztalra. Ő volt az, akinél Afrodité azt érezte, hogy mindig a legjobbat akarja kihozni belőle a rendező. 

Az utóbbi időkből a Blaskó Balázs rendezte A nagymamát emelte ki a színésznő, Csiky Gergely darabját. Szereti ugyanis azokat a szerepeket, amik kihívást jelentenek azzal, hogy nem a megszokott karaktert kell eljátszania, ami már úgyis megvan neki egy képzeletbeli fiókban, hanem egy másik arcát is megmutathatja.

- Minden műfajt másért szeretek. Mindenféle szerep egy önismereti kurzus egy színész számára. Akkor jó, ha minél jobban feszegetheti a határait. Fontos, hogy a színész lélekben le tudjon meztelenedni – magyarázta Dimanopulu Afrodité. A közönség tudja róla, hogy sokoldalú, feltalálja magát a komorabb hangvételű darabokban, a komédiákban és az operettekben is. A színháznak az is jellegzetessége, hogy minden előadás más, és minden pillanatban figyelni kell a másikra.

Nem titok, hogy mindkét, immár felnőtt gyermekével is szigorú, és őszintén elmondja a véleményét. A fiát, Várhelyi Áront, aki színésznek tanul, ugyancsak igyekszik nem elfogultsággal nézni a színpadon – igaz, ez a tárgyilagosság egyetlen anyának sem lehet könnyű.

Vidéken annyi remek színész van, de a szakmai díjak könnyebben megtalálják a fővárosiakat. Az igazi visszajelzés a közönség megbecsülése, vallja a szűkebb hazánkban népszerű színésznő. Az egriek sajátjuknak érzik a társulatot, a színészeket, és ez is közrejátszott abban, hogy 35 éven át itt marasztalta a város.