Program

2023.12.29. 11:30

Európa legkisebb madarait is meggyűrűzték az egri botanikus kertben + fotók, videó

Meglepetések is várták a madárkedvelőket, akik kilátogattak csütörtökön délelőtt az egyetem botanikus kertjébe.

Tóth Balázs

Madarakat is gyűrűztek az egri egyetemen

Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Számos fára akasztott kis zsákban verdestek az énekesmadarak csütörtökön kora délelőtt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem botanikus kertjében, mire odaérkeztek a madárkedvelő családok. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki helyi csoportjának tagjai ünnepi madárgyűrűzésre várta az érdeklődőket, Balázsi Péter, az egyesület önkéntese pedig egyesével mutatta be a fogott fajokat és persze el is magyarázta a jelölés szabályait. Ami nálunk kicsit más, mint Európa többi országában, de éppen Magyarország volt a harmadik, amely a világon bevezette a gyűrűzést. Minden zsákban egy-egy kismadár volt, ennek is oka van, hiszen kárt tennének egymásban összezárva, még azok az őszapók is, amelyek kilencen voltak és egyszerre kellett őket elengedni, mert egyébként csapatban érzik jól magukat. A közönség megtudhatta, a cinkék meg is ölnék egymás összezárva, az egyébként aranyos madarakról a náluk kisebb jószágok és a téli álmot alvó denevérek tudnának szörnyűségeket mesélni, már ha túlélnének egy találkozást a cinkékkel. A cinegék viszont most a madarászok ujjaiból csipegethettek csupán. A kivételt egyébként a fecskék jelentik, ők a hálóban és a jól szellőző textilzsákokban is nyugodtan várják sorsukat, akár összezárva is.

- A Bükki Helyi Csoportnak fontos, hogy tisztában legyenek vele a helyiek, micsoda természeti értékek veszik őket körbe. Ennek egyik legjobb módja a madárgyűrűzés. Az EKKE botanikus kertjében élő madarakat próbáljuk bemutatni nekik, függönyhálóval megfogjuk őket majd meggyűrűzzük, s közben információval látjuk el őket, milyen élőlényekről is van szó – mondta Balázsi Péter.

Az idei felhozatal sokszínű volt, kicsit féltek pedig attól, hogy egyáltalán lesz-e madár. Az idő tökéletes volt ugyan, de szükséges a madárkák együttműködése is, azaz, hogy belerepüljenek a kifeszített hálókba, mesélte Balázsi Péter. Közben figyelni kellett a macskákra és a kert mókusaira, nehogy kárt tegyenek a hálóba került madarakban.

A közönség láthatott feketerigókat, meggyvágókat, süvöltőket, széncinkéket, fenyves cinkéket, az Európa legkisebb madarainak számító királykákat és egy őszapó csapatot is.

- Tavaly inkább a madáretető környékén gyűrűztünk, ott főleg cinke és pintyfélék voltak, most jóval színesebb volt az állomány. A süvöltő kellemes meglepetés, kevéssé vártuk, hogy sikerül ilyenkor, ilyen helyen fogni. A Bükkalja általában is szenzációsan jó hely, a Bükk hegység és az Alföld itt találkozik egymással, ami színpompás változatosságot hoz, közel 300 faj fordult elő itt. Az idei év is több váratlan vendéget hozott. A kimondott téli madárfajok jóval később jöttek, bizonyos fajok még nincsenek is nagy egyedszámban. Amelyeknek pedig már el kellett volna menniük, maradtak. Több nagy lilik vadlúd csapat is húzott el felettünk, nem megszokottak ilyenkor, kavarognak, most fura mód minden csapat északra ment – emelte ki Balázsi Péter.

Most a téli fajok figyelhetők meg, a süvöltő, a fenyőrigó, a pusztákon a kékes rétihéja, a nagy őrgébics, valamint a gatyás ölyv. Ezek nálunk kis számban költenek. A sárga fejű királykák is csak fenyveseinkben fészkelnek, télen azonban nagyon megnő a populációjuk, valószínűleg a Kárpátokból jönnek, de Észak-Európából is vonulnak a mindössze öt grammos madarak.

Balázsi Péter elmondta, a madárgyűrűzés társadalmi tevékenység, s attól függ, hány egyedre kerül a jelzés, hogy az ember mennyire ér rá, s milyen igény van a tevékenységre. Az iskolák megkeresik őket, próbálják a gyerekekhez közel vinni a madarakat. Nekik saját szórakozásból évi 2-3 alkalommal jut idejük erre a feladatra. Magyarországon a közel háromszáz vizsgázott gyűrűző szakember évente 200-220 ezer madarat lát el gyűrűvel, hogy így is segítsék a vándorlásuk nyomon követését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!