2017.07.22. 18:04
Jacsmanik az Eb-ezüstről: nem kell szomorodni
Második helyen a mieink a bukaresti DiaEuro 2017-en.
– Két aranyat kellett volna kiosztani a csapatoknak, bár tudom, ez nem lehetséges – fogalmazott Jacsmanik Attila, aki a magyar válogatott egri tagjaként fontos szerepet vállalt az ezüstérmes helyezésből a cukorbetegek számára rendezett Európa-bajnokságon.
A DiaEuro 2017 bukaresti döntőjében hosszabbításban maradtak alul a mieink Horvátországgal szemben. Sorozatban ötödször finalista nemzeti csapatunk negyedszer végzett másodikként.
– Tavaly jobban el voltam keseredve, de most úgy gondolom, hogy nem kell szomorkodni, az eredmény önmagáért beszél, még ha számunkra kedvezőtlen is – tette hozzá a Jacsmanik Attila. – Ahogy az lenni szokott, a helyzeteken jobban ki kellett volna használni, és akkor most elsőségről beszélhetnénk.
Fotó: Magyar Cukorbeteg Futsal válogatott
Az Eb-n négy gólt szerzett megyeszékhelyi labdarúgó, aki tavasszal a Diósd színeiben játszott nagypályán, saját teljesítményével nem volt elégedett, ugyanakkor amit védekezésben kértek tőle, az megoldotta.
Csak azt lehet sajnálni, hogy akadt is a magyar csapatban, aki sorban negyedik Európa-bajnoki ezüstérmét vehette át...
A DiaEuro 2017 döntőjében:
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 5–6 (2–2, 5–5, 5–5) – hosszabbítás után
MAGYARORSZÁG: Tövisháti – Pinczés, Nagy R., Brondics, Jacsmanik. Csere: Földvári, Purguly, Czernai, Kanalas, Saláta. Szövetségi kapitány: Hevesi Tamás
GÓL: Pinczés (2.), Saláta (9.), Brondics (28., 39.), Nagy R. (36.), ill. Markovic (14., 20., 25., 39.), Kocar (27.), Ivanovic (49.)
B. Cs.