Nagy bajnokokat nevelt a hatvani kick-box-mester

– Édesapám biztatására kezdtem el az ökölvívást 1968-ban, hetedik osztályosként az akkori hatvani MÁV HAC ökölvívó szakosztályában – idézte a múltat a Hatvani Thaibox Klub vezetője. – Edzőnket, Pető Andrást, a szeretett Bandi bácsit nemcsak kora (az ötvenes éveiben járt), hanem többszörös magyar bajnoki címei miatt is nagy tisztelet övezte. Olyan emberi és sportági szeretetet éreztünk az edzésein, amit a mai napig példaértékűnek tartok. Fél év után, amikor először iskolázott velem, a kezem lábam reszketett, hogy Bandi bá’ foglalkozik velem. Aztán még hat év következett rengeteg edzéssel, versenyekkel, edzőtáborokkal és sikerekkel. Édes fiaim! – kezdte mindig a hozzánk szóló dicséretet vagy korholást, és mi úgy is éreztük magunkat, mintha a gyermekei volnánk.

Saját tapasztalatból mondja Hatvani Ferenc, hogy fiatal korban az edző és a tanítvány személyes, érzelmi töltésű kapcsolata nagyban kihat a személyiség fejlődésére, valamint az eredményekre, míg felnőttként a szakmaiság válik elsődlegessé.

– A taekwon-do történet 1979-ben kezdődött nekem Budapesten, 1983 végén lettem a Hatvani Taekwon-do Klub edzője és ez tartott egészen 2008-ig – emelte ki a szakember. – Annak az időszaknak a szakmai csúcsát Patakfalvy Miklós mester jelentette számomra. A magyar taekwon-do válogatott és a későbbi világbajnok Engrich Mariann edzője olyan magasszintű technikai és oktatási módszereket tanított, amelyeket, mint szivacs, úgy szívtunk magunkba és adtunk tovább. A mester közben tanított a TF-en és a Rendőrtiszti Főiskolán. A felkészültsége azóta is mintaként lebeg előttem.

Hatvani Ferenc 2005-től járt rendszeresen full-contact kick-box és K1 versenyekre, illetve ismerkedett a Muay-thai stílussal, majd a 2008-as évben legeredményesebb tanítványaival megalakította a Hatvani Thaibox Klubot.

– A szövetség akkori elnökétől, Bata Tamástól nagyon sok szakmai és szervezeti segítséget kaptam – folytatta a tréner.

- Kétezertizenegyben sikeresen letettem a szakedzői vizsgát a SOTE-n, közben – beleágyazódva az új stílusba – a külön edzéseken rengeteg „kifinomult” módszert tanultam és adhattam tovább. E tudásanyag nélkül nem lehetett volna olyan sikeres versenyzőket kinevelnem, mint Pethes Viktor, Rákóczi Renáta, Kulacsik Mirkó, Laska Bence, Kerek Csaba és még sokan mások. Mindhárom edzőmtől sokat kaptam empátiából, nyitottságból, szakmai alázatból, a folyamatos tanulás és átadása iránti igényből, továbbá a „nem fáradhatunk bele” jelmondatból. Bízom benne, hogy ezekből eddigi edzői pályafutásom során sikerült átadni. Egykori klubtagjaim, versenyzőim gyakran felhívnak. A sok szívet-melengető visszajelzés, emlékezés és a maiak ragaszkodása, szeretete és eredményei azt bizonyítják számomra, hogy mestereim áldozatos munkáját sikerült átplántálnom az újabb generációba vagy generációkba. Ezzel együtt 64 évesen már várom azt az „ifjú titánt”, aki átveszi tőlem az edzői feladatokat, és én majd egy sarokban ülve örülhetek az ő sikereinek – zárta gondolatait Hatvani Ferenc.