KÉZILABDA

2020.07.10. 19:14

A kímélő üzemmód után újra felpörgetik a tempót a gyöngyösi kézisek

Huszonhárom fős kerettel kezdte meg a felkészülést az NB I. 2020/2021-es szezonjára a HE-DO B. Braun Gyöngyös férficsapata. A csonka szezont harmadik helyen záró mátraaljaiakhoz négy új játékos csatlakozott a nyáron.

Sike Károly

Lubomir Duris sérüléséből felépülve már teljes értékű munkát végezhet

Forrás: Gyöngyösi Kézilabda Klub

Fotó: Petrovics Zoltan

– Azok után, hogy az elővigyázatosságból elvégeztetett koronavírus-teszten valamennyien negatív eredményt produkáltak, csütörtökön hivatalosan is elrajtolhatott a közös munka. Mivel töltötték az első napokat?

– Állapotfelméréssel kezdtünk – válaszolt a gyöngyösiek vezetőedzője, Konkoly Csaba. – Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az elmúlt négy hónapban mennyire sikerült fenntartani a kellő erőállapotot. A futótesztek mellett a testsúlymérés éppúgy részét képezte a felméréseknek. Hétvégén kiértékeljük az eredményeket és hétfőn már ennek tudatában folytatódik a közös munka.

– Elárulna néhányat a felmérések első tapasztalataiból?

– Fizikálisan nincs jelentős lemaradás, ami köszönhető annak, hogy mindenki becsületesen elvégezte a veszélyhelyzet időszakára előírt házi feladatokat.

Konkoly Csaba szerint megfelelő állapotban vannak a játékosok Fotó: Gyöngyösi Kézilabda Klub

– Bő kerettel kezdhette a munkát, amelyben több újonc is helyet kapott. Mit vár az érkezőktől?

– Huszonhárom játékossal a keretben kezdtük a közös munkát. A 31 évesen sokad virágzására készülő balátlövő, Halász Levente, valamint a két ifjú kapus, Merkovszki Pál és Nagy Benedek mellett a felnőttcsapattal kezdte a felkészülést a Szegedről érkezett 18 éves beálló Rosta Bálint is. A saját utánpótlásból Szucsik Benedek, Gulyás Máté és Varga Kristóf léphetett feljebb, Gráf Martin és Jaros Olivér nyomdokaiba lépve. Azt, hogy a későbbiekben milyen szerephez juthatnak az NB I.-ben, a teljesítményük határozza meg. A Ligakupában viszont szeretnénk nagyobb teret biztosítani számukra.

– A felkészülési programban kilenc edzőmérkőzés szerepel, a nyitányt két hét múlva a szlovák Tatran Presov elleni fellépés jelenti. Milyen elvárásokkal készül arra a mérkőzésre?

– Pénteken fogtunk először labdát, aminek az volt a célja, hogy felelevenítsük azokat a speciális mozgásformákat, amelyek a sportág sajátosságainak számítanak. Nem rontunk ajtóstul a házba, a fokozatosság elvét követve igyekszünk visszarázódni a kézilabdázás világába. Az ízületekkel egyelőre kíméletesen bánunk, hogy a sérülések lehetőségét minimálisra csökkentsük. Július 21-én egymás közötti mérkőzéssel hangolódunk, a szlovákok ellen pedig már élesben szeretném látni azt, amit addig gyakorolunk. Itt már különböző taktikai elképzeléseket is szeretnék viszontlátni.

Lubomir Duris sérüléséből felépülve már teljes értékű munkát végezhet Fotó: Gyöngyösi Kézilabda Klub

– Hasonló stílusú Gyöngyöst láthatunk, mint az elmúlt években?

– Nincs okunk változtatni. Elindultunk egy úton, ami évről évre sikereket hoz számunkra. A kialakított stílus a szakma és a szurkolók tetszését is elnyerte, a lendületes játékunk mára a csapat egyik védjegyévé vált. Továbbra is a stabil védekezésre alapuló dinamikus kézilabdát részesítjük előnyben, gyors lefolyású akciókkal megkeserítve az ellenfelek életét. Ez a játék rengeteg energiát felemészt, de azért dolgozunk, hogy ez idén is megvalósítható legyen.

– Viszonylag korán munkába álltak. Nem tart attól, hogy a hosszú felkészülés akár fásulttá is teheti a társaságot?

– Ettől nem tartok, mindenki rendkívül elszánt, a fiúk duzzadnak a bizonyítási vágytól. Négy hét után általában telítődünk kézilabdával, így idén is tartjuk azt a gyakorlatot, hogy augusztus elején egyhetes aktív pihenőt biztosítunk a srácoknak. A felkészülés utolsó szakaszában már a finomhangolás időszaka kezdődik, bár szem előtt tartjuk, hogy a nemzetközi kupaszereplés még átírhatja a nyár végi programot. Az Európa-liga selejtezői ugyanis augusztus végén már elkezdődnek. A párosításokat július 28-án sorsolják.

Öten mehetnek

A gyöngyösiek fiataljai közül Papp Bence, Gráf Martin, Jaros Olivér, Rosta Bálint és Merkovszki Pál számára is adott lesz a lehetőség, hogy kettős igazolással NB I./B-s klubnál is szerepeljenek.

Arról, hogy a további tapasztalatszerzést melyik egyesület kötelékében gyűjthetik az ifjak, egyelőre nem kaptunk információt.

A felkészülési mérkőzések programja

Július 24., péntek: Gyöngyös–Tatran Presov

Július 29., szerda: Ceglédi KKSE–Gyöngyös

Július 31., péntek: Budakalász–Gyöngyös

Augusztus 5., szerda: Balatonfüred–Gyöngyös

Augusztus 8., szombat: Veszprém–Gyöngyös

Augusztus 19., szerda: Gyöngyös–Balatonfüred

Augusztus 21., péntek: PLER Budapest–Gyöngyös

Augusztus 26., szerda: Gyöngyös–Eger

Augusztus 28., péntek: Gyöngyös–Cegléd

Megjegyzés: a mérkőzések kezdési időpontjáról később döntenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában