PARALIMPIA

2021.08.29. 17:30

Gyöngyösi kilencedik helyezés Tokióban

A gyöngyösi származású Lévay Petra kilencedik helyen végzett vasárnap a tokiói paralimpián.

MTI

Lévay Petra örül, hogy ott egyáltalán lehet Japánban

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A triatlon S5-ös kategóriájának magyar indulója – aki alkar végtaghiánnyal született – már reggel fél kilenckor elkezdte a versenyét az Odaiba Kikötőparkban. A tízfős mezőnynek 750 métert kellett úsznia, 20 kilométert kerékpároznia és 5 kilométert futnia. A magyar versenyző az úszás után tizedik volt, majd az 5 kilométeres kerékpáros pályán a harmadik körben egy pozíciót javított, később pedig még előrébb is került, az 1,25 kilométeres futópályán a második kört követően nyolcadik volt, a végére azonban egy pozíciót visszacsúszott. A versenyt 1:20.43 órás eredménnyel fejezte be.

Lévay Petra örül, hogy ott egyáltalán lehet Japánban Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

– Az edzőmmel átbeszéltük, hogy az adott időjárási viszonyoknak megfelelően hogyan versenyezzek. Ezt sikerült is megvalósítani, hiszen a futásra még maradt erőm és sikerült is előznöm. Irtó büszke vagyok és boldog, hiszen a magas páratartalom, a hőség miatt be kellett osztanom az erőm – összegzett Lévay Petra, hozzátéve, hogy mindenki nagyon érezte a nehézségeket, ami az időeredményekből is látszik, de neki már önmagában az hatalmas öröm, hogy indulhatott a tokiói paralimpián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában