Interjú

2023.05.27. 10:47

Madaras Norbi azon van, hogy valamit jól csináljon

Mozgalmas és tevékeny időszaknak nevezte az elmúlt fél évet a Magyar Vízilabda Szövetség élére tavaly novemberben megválasztott Madaras Norbert, aki az M4 Sportnak nyilatkozva kiemelte, nagyon motivált, és azon van, hogy valami jót csináljon – írta az MTI.

HEOL

Madaras Norbert az MVLSZ elnöke

Forrás: Kovács Anikó/MVLSZ

Az interjúban - amely május 28-án este, a Mezőkövesd-Ferencváros OTP Bank Liga-mérkőzés után lesz látható az M4 Sporton - úgy fogalmazott: tudatos döntés volt, hogy eddig keveset kommunikált a külvilággal, a sajtóval, mert szeretett volna előbb átfogó képet kapni a szövetség működéséről, másrészt úgy gondolja, hogy már nem ő a főszereplő, hanem a csapatok, a bajnokságok, a játékosok – írta az MTI.

"Nekem az a dolgom, hogy a háttérből dolgozzak és segítsem a vízilabda egészét, és én ennek a szellemében kezdtem el dolgozni, így telt el az első fél év és így is fogom folytatni." Madaras Norbert beszélt arról is, hogy az MVLSZ az elmúlt két évben veszteséges volt, így az egyik legfontosabb cél az, hogy ez az év már ne legyen az, és úgy gondolja, hogy a szükséges intézkedéseket meg is hozták.

Arra a felvetésre, hogy a közgyűlésen elhangzott 487 milliós hiányt  milyen lépésekkel lehet eltüntetni, elsőként leszögezte, hogy napi működési gondjaik nincsenek, majd úgy folytatta, takarékossági intézkedéseket vezettek be, hogy 2023 már "pluszos vagy pozitív" legyen. Elsősorban a hivatali szervezet méretét csökkentették, másrészt megszüntették a szövetség számára előnytelen szerződéseket, emellett pedig igyekeztek a bevételeiket a lehető legjobban növelni. "A következő hetekben kellemes feladataim lesznek, bejelenthetek új támogatókat és olyan új megegyezéseket, amelyek mostanában születtek vagy születnek" - mondta az M4sportnak Madaras Norbert.


Ami a sok tennivalót illeti, úgy fogalmazott: "Nagyon motivált vagyok, nagyon igyekszem, úgy fogom fel ezt az egészet, mint egy küldetést. Azon vagyok, hogy valami jót csináljak. Nagyon sokat kaptam a vízilabdától, és most itt az ideje visszaadni valamit."
A szakmai célokról azt mondta, bár szerinte jó úton járnak és jó irányba mennek, "különös tekintettel az utánpótlásra", azért "vannak olyan dolgok, amelyekben fejlődnünk kell, amiket valahogy elhagytunk".  "Vagy azért, mert úgy gondoltuk, hogy halogathatjuk, vagy úgy gondoltuk, hogy nem elég fontosak" - vélekedett. Példaként említette, hogy jobban kell támogatniuk az edzőket oktatási anyagokkal, emellett elkezdtek kidolgozni egy licencrendszert, ami szintén az edzőket segíti, és szeretnék egységesíteni a képzést.

Másrészről megjegyezte, hogy picit talán el is kényelmesedtek az elmúlt évtizedek eredményei miatt. "Úgy gondolom, hogy tudunk többet, jobbat a közönség, a szponzorok meg a támogatók kiszolgálásában" - hangoztatta. A válogatottak előtt álló feladatokat érintve kiemelte, hogy bő egy év alatt lesz két világbajnokság, egy Eb és egy olimpia, ilyen pedig korábban még nem volt. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy jók legyenek a válogatottak, és minél hamarabb harcolják ki az olimpiai részvételt. "Az év fő eseménye a vb, Fukuokában a döntősök olimpiai kvótát fognak szerezni. Jó lenne, ha legalább az egyik csapatunk döntőt játszana és meglenne a kvótánk" - zárta az interjút a játékosként kétszeres olimpiai és világbajnok, 43 éves szövetségi elnök.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában