Labdarúgás

2023.09.07. 22:28

Egerszalókon Montvai, illetve Fekete villanása dönthet

Hazai részről a támadójáték javulásában bíznak, míg a vendégek a fegyelmezett védekezést tartják kulcsfontosságúnak a Heves vármegyei I. osztály 3. fordulójában rendezendő Egerszalók–Petőfibánya mérkőzésen.

Bódi Csaba

A várható kezdőcsapatok

Forrás: Heves Megyei Hírlap grafika

Szombat, 16.30:

EGERSZALÓK (7.)–PETŐFIBÁNYA (8.) 

Egerszalók. V.: Nógrád vármegyei játékvezetők.

– Az Eger SE II. elleni bajnoki nyitány nem hozott sikert számunkra (1–1), ezért, meg úgy egyébként is, mindig az a célunk házigazdaként, hogy győzelmet arassunk – szögezte le az egerszalókiak játékos-edzője, Montvai Tibor. 

– Senkit nem becsülünk le, így a Petőfibányával szemben is kellő tisztelettel viseltetünk, miközben egyértelműen a három pont megszerzésének igényével lépünk pályára. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, nagy szükség van a hatékonyabb támadójátékra. Amennyiben ezen a téren javulás történik, akkor lehet esélyünk arra, hogy megnyerjük a mérkőzést.

Ebben most már a játéktéren vállalhat szerepet Montvai Tibor, a támadó ugyanis felépült korábbi sérüléséből.

A petőfibányaiaktól Fekete Viktor hiányzott (de nagyon) a szerdán Makláron rendezett kupameccsen, ahol 6–0-s vereséget szenvedtek a vendégek.

A Bányász a rajton Hevesen ikszelt (0–0), ami újoncként nem rossz, miközben a „tanulóévet” egyből hátránnyal kezdték a piros-feketék.

– A felújított pályánkat sajnos még nem használhatjuk, emiatt nemcsak a mérkőzéseinket vagyunk kénytelenek idegenben játszani, hanem az edzéseket is albérletben végezzük – mondta a petőfibányaiak edzője, Molcsán László. 

– Szerencsére ez nem látszódik meg a hozzáálláson és a heti háromszor tartott gyakorlásokon történő részvételen. Hiszek és bízok a játékosaimban, tudva, hogy sokat kell még tapasztalnunk ebben az osztályban. Egerszalókon rendkívül lényegesnek számít, hogy mennyire leszünk fegyelmezettek, mert a hibák számát minimálisra kell csökkenteni az eredményesség érdekében.

A bajnokság állása
Forrás:  adatbank.mlsz.hu

BÉLKŐ SE-BÉLAPÁT (11.)–BESENYŐTELEK (13.)

Bélapátfalva. V.: Nagy Péter (Varga L., Várallyay).
A füzesabonyi 9–0-s vereség nem mérvadó a bélapátiak esetében, a Besenyő elleni meccs viszont már annál inkább az lesz, ahol tudásban közelebb álló csapatok mérkőznek egymással. 

GYÖNGYÖSHALÁSZ (2.)–ENERGIA SC GYÖNGYÖS (5.)

Gyöngyöshalász. V.: Németh Szabolcs (Németh M., Oancz).
A halásziak kihagyták a kupaszerdát, ebből adódóan frissebbek lehetnek, mint a gyöngyösiek, akikkel szemben hazai részről alapvető elvárásnak tekinthető a győzelem.

LŐRINCI (6.)–EGER SE II. (9.)

Selyp, Lőrinci Sporttelep. V.: Lucián János (Debreczeni K., Kecskés).
Az LVSC az összecsapás favoritja, de csak abban az esetben igazolódhat a papírforma, ha a vendéglátók az első perctől „élesen” futballoznak.

MAKLÁR (12.)–FÜZESABONYI SC-ERŐSS ÚT (1.)

Maklár, Adler Sándor Spt. V.: Pálfi Bence (Molnár A., Berendi – Pest vármegyeiek).
Az FSC egy éve már szerzett fájó sebeket Makláron, ha abból tanult a gárda, könnyebb dolga lehet, ám az bizonyos, hogy nehéz erőpróba áll a vendégek előtt. 

Szombat, 18.30:

HEVESTHERM-HEVESI LSC (10.)–HERÉD (3.)

Heves. V.: Rozsnaki Gábor (Csathó, Molnár D.).
Az újabb villanyfényes meccsen a hevesiek már gólt is szeretnének látni, nemcsak kapufákat. A képlet egyszerű: a helyzetkihasználás dönt majd.
Szabadnapos: Marshall ASE (4.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában