Kézilabda

2024.05.25. 11:26

QHB-Eger: Tóth marad a vezetőedző, tárgyalnak a játékosokkal

Az ügyvezető büszke a QHB-Eger csapatára, amely a hullámzó teljesítmény ellenére a 10. helyen zárta a férfi NB I. 2023/2024-es küzdelmeit. Alábbi a szezon során szerzett tapasztalatokról és a jövő évi csapat kialakításáról Szabó Pétert kérdeztük.

Sike Károly

Tóth Edmond a szurkolókkal is jó kapcsolatot ápol

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– „Almafába rúgtunk és dinnye esett le!” – ezt a hasonlatot használta a nyitófordulóban aratott Balatonfüred elleni győzelmet követően. Mennyit jelentett a csapatnak az a siker?
– Már akkor is tudtuk, hogy nagy skalpot szereztünk, s ez a bajnokság végén is megerősítést nyert – válaszolt a QHB-Eger csapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Szabó Péter. – Álomszerűen indult a szezon. Az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott ellenféllel szemben aratott győzelem mentálisan is sokat jelentett, a lendület pedig elég sokáig vitte a csapatot. Decemberben már tíz pontunk volt, s jó pozícióban várhattuk a februári folytatást.

– Miközben elképesztő támogatást kaptak a lelátóról. Megkerülhetetlen az a szurkolói közösség, amely hétről-hétre megtöltötte a Kemény Ferenc Sportcsarnokot.
– Óriási köszönet a drukkereknek, nélkülük bizonyosan sokkal nehezebb dolgunk lett volna. Számtalanszor segítették át a csapatot a nehézségeken, s óriási büszkeség, hogy akkor is kitartottak a fiúk mellett, amikor adósak maradtunk a jó eredménnyel. Elcsépeltnek hangozhat, de igaz: a lelátóról érkező erő sok esetben pontokban is megmutatkozott. Bizton állíthatom, hogy párját ritkítja az szurkolói kultúra, amely nálunk az elmúlt évtizedben meghonosodott. A csapat fürdik a több száz fős közönség szeretetében.

– Az első tavaszi győzelmet a negyedik fordulóban, a PLER-Budapest ellen aratta a csapat. Akkor úgy érezhették, a közvetlen rivális legyőzésével hatalmas lépést tettek a bennmaradás felé.
– Abban a pillanatban közel kerültünk az NB I.-es tagság meghosszabbításához. El is kezdődött a következő élvonalbeli szezon előkészítése, de aztán hetek múltán újra fenyegetni kezdett a kiesés réme. Az addigi tárgyalások háttérbe szorultak, s újra a bizonytalanság lett úrrá. Az egy nagyon nehéz időszak volt, mert bár tudtuk, hogy a sorsunk a saját kezünkben van, mégsem lehettünk teljesen nyugodtak. Ez alapjaiban meghatározta a tervezést.

– Amikor pedig már ott volt a kés a torkukon, újra rátalált a csapat a sikerek útjára. Akadt néhány álmatlan éjszakája?
– Tartottam tőle, hogy ha nem tudunk bravúrt hozni, bajban leszünk. Az FTC elleni győzelemmel azonban átszakadt egy gát. Az utolsó fordulóban Komlón már a döntetlen is elegendő volt a biztos bennmaradáshoz, amit úgy harcolt ki a csapat, hogy előtte legutóbb szeptemberben szereztünk pontot idegenben. Nagyon nehéz pályán bizonyította a csapat, hogy igenis helye van a sportág elitjében.

– Bő egy hete, hogy a QHB-Eger bebiztosította bennmaradását az NB I.-ben. Onnantól újra felgyorsultak az események? Mit lehet tudni a jövő évi csapatról?
– Természetesen az a cél, hogy a folytatásban is hasonlóan szerethető csapatot verbuváljunk, mint az idei volt. A játékosok nagy részével már lezajlottak az egyeztetések, bízom benne, hogy rövidesen minden ügy végére pont kerül. Nagy örömömre szolgál, hogy a szakmai munkát továbbra is Tóth Edmond irányítja. Közösen alakítjuk ki az új csapatot és választjuk ki azokat a kézilabdázókat, akik érkezhetnek a csapatba. A filozófián nem változtatunk, továbbra is motivált, sikerre éhes kézilabdázókkal szeretnénk együtt dolgozni.

A QHB-Eger 18 pontot gyűjtött
Forrás: mksz

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában