2008.01.29. 11:42
Közel hatvanmillióba kerül Hamiltonnak a Forma 1-es rajt
Újoncként az elmúlt szezonban mindössze 1735 eurót – azaz alig valamivel több, mint 430 ezer forintot – fizetett a száguldó cirkusz rajtengedélyéért a brit Lewis Hamilton, a Forma-1-es McLaren-Mercedes tavaly debütált pilótája, ám idén már sokkal többet kell a kasszába befizetnie: a 2008-as startért a fenti összeg körülbelül a 130-szorosát, 228 ezer eurót – azaz mintegy 57 millió forintot – kénytelen leróni.
A drágulás oka a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szuperlicencre – azaz a Forma 1-es jogosítványra – vonatkozó legújabb szabályzatában keresendő. A dokumentum ugyanis kimondja: a korábbi 1735 eurós alapdíj – ez volt az újoncoknak fizetendő minimumösszeg – 10 ezer euróra, vagyis körülbelül két és félmillió forintra emelkedik, emellett minden egyes pontért, amelyet a versenyző az előző idényben megszerzett, további kétezer eurót számol fel a szövetség. A drágulás itt is jelentős: 2007-ben csak 456 eurót kellett fizetni az előző szezonban szerzett pontok darabjáért. A FIA azt közölte: a megemelt díjakat a biztonságra költi. Persze Lewis Hamiltont aligha hatja meg különösebben a drágulás: lapértesülések szerint az újdonsült, mindössze 23 esztendős brit klasszis nemrégiben kötött új szerződésének köszönhetően évi 10 millió, vagyis heti 192 ezer fontot – azaz mintegy 65,4 millió forintot – keres majd.
Hamilton ára nem véletlenül szökött magasra: 2007-ben, első Forma 1-es szezonjában az összetett pontverseny második helyén zárt. Így idén csak a világbajnok finn Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája fizet majd nála többet a szuperlicencért. Igaz, a finnek csupán kétezer euróval kell többet leszurkolnia: egyetlen ponttal verte meg az utolsó futamon a brit pilótát.