Kék hírek, bulvár

2009.11.06. 05:45

Jogtalan fogvatartás: két bodi ifjú milliókra perli az államot

Kártalanítási kérelmet nyújtott be a bíróságnak a csaknem 11 hónapot előzetesben töltött két tarnabodi lakos védője. Ártatlanságuk ára több millió forint.

Szalay Zoltán

Jogalap nélküli fogva tartás címén kéri dr. Magyar Elemér egri ügyvéd a tavaly szeptember végi Molotov-koktélos dobálásról és lövöldözésről elhíresült tarnabodi ügy két gyanúsítottjának a kártalanítását. Amint arról többször beszámoltunk, akkor négy házra hajítottak benzines palackokat és lőttek puskákból.

A rendőrség Németh Renátó, Szabó Adorján és Pusoma János helyi lakosokat gyanúsította meg a bűntény elkövetésével. Kommandós akció során elfogták őket, s több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt vonták eljárás alá. Tavaly október 1-jén előzetes letartóztatásba is kerültek, annak időtartamát többször is meghosszabbították.

Miután az ország több településén elkövetett cigányok elleni, egyes esetekben halálos támadások feltételezett tetteseit Debrecenben elfogták, a Pest Megyei Főügyészség idén augusztus 25-én elrendelte a három tarnabodi fiatal szabadlábra helyezését. Szeptemberben megkapták a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot, amely szerint a tarnabodi bűntényt nem ők követték el.

– Védenceimet kétszer kihallgatták a nyomozás során – említi a kérelem indoklásaként dr. Magyar Elemér –, háromszor hazugságvizsgálatnak is alávetették őket. A terhükre rótt bűntényt sosem ismerték el, de végig együttműködtek a rendőrséggel. Az viszont őket és hozzátartozóikat több hasonló – cigányok elleni – fegyveres támadás elkövetésével is gyanúsította informálisan. Végül 10 hónap 25 napot töltöttek előzetesben, ártatlanul.

Megviselte a gyanúsítottakat a jogtalan fogság

Dr. Magyar Elemér (képünkön) álláspontja szerint a súlyos bűntett elkövetésével gyanúsított védenceit, de azok közeli hozzátartozóit is a jogtalan, csaknem 11 hónapig tartó kényszerintézkedés idegileg is megviselte. Egyiküknek a családi élete is tönkrement, a felesége közös gyerekükkel együtt elhagyta. Azzal is szembe kellett nézniük, hiszen többször tudomásukra hozták, hogy akár életfogytiglani szabadságvesztés-büntetéssel is sújthatják őket.

Az ügyvéd által most az Egri Városi Bírósághoz beadott dokumentum arra kéri a Heves Megyei Bíróságot, hogy kötelezze a Magyar Állam képviseletében eljáró Rendészeti és Igazságügyi Minisztériumot arra, hogy Szabó Adorján és Pusoma János felperesek javára fizessen meg személyenként 6,6 millió forint nem vagyoni kártérítést, emellett előbbinek további csaknem 1,2 millió, Pusoma részére 886 ezer forint vagyoni kártérítést, s 100–100 ezer forint ügyvédi munkadíjat.

Nem vagyoni kárigényként személyenként havi 600 ezer forintot kér. A vagyoni károk közé sorolja az ügyvéd a fogva tartás alatti kiadásokat: a hozzátartozók börtönbeli beszélőre utazásának, az ügyvéd útiköltségeit, az előzetesben lévőknek küldött tisztasági és élelmiszercsomagok ellenértékét, a felhasznált boríték, bélyeg, levélpapír és telefonálás árát.

Nem a terheltek vétkeztek

Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért a Büntetőeljárási Törvény szerint, ha nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt, illetve a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el. A kártalanítás iránti kérelem a nyomozást jogerősen megszüntető végzés kézhezvétele után hat hónapig terjeszthető elő.

Szerepelnek a sorban más elmaradt jövedelmek is. A munkaviszonyban lévő Szabó esetében ez négy és fél hónap bére, azután a szociális segély havonkénti összege. Pusoma az utóbbi juttatásban részesült volna, ha nem kellett volna rács mögött ülnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!