Kék hírek, bulvár

2010.07.01. 05:49

Alkalmi tolvajok és koldusok a célkeresztben

Polgárőrökkel és közterület-felügyelőkkel kiegészülve hajtottak végre akciót Egerben a rendőrök a koldulás és az alkalmi lopások visszaszorítására.

Lovász Anikó

A június 21. és 24. között megtartott akció fő célja az alkalmi lopások visszaszorítása volt, ugyanakkor igyekeztek érvényt szerezni annak a helyi rendeletnek is, amely a történelmi belváros területén megtiltja a koldulást. A kéregetők főként a főutca és a főposta környékén „dolgoznak”, s néhányuk kifejezetten zaklató módon próbál adományt szerezni a járókelőktől, így ezen jelenség visszaszorítása is a célok közé került. Sokakat a hajléktalanok is elriasztanak, ám ezen nagyvárosi jelenség nehezen megfogható, hiszen a fedél nélküli emberek jelenléte önmagában nem jogsértő.

Mint dr. Petrovics András r. ezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője szerkesztőségünket tájékoztatta, a tucatnyi rendőr és közterület-felügyelő, illetve az Agria Polgárőr Egyesület és a Polgárőrség Eger négy-négy tagja három csoportban járta a várost. Az egyik csapat az Agria Park - Pyrker tér - buszpályaudvar, a másik a Dobó tér - Széchenyi utca - Dózsa György tér, a harmadik pedig az Érsekkert - vasútállomás - Hadnagy és Kertész utak környékét kapta.

A négy nap alatt összesen 51 személyt igazoltattak, s többségüket figyelmeztetésben részesítették kisebb jogsértések miatt. Egy hajléktalan ellen köztisztasági szabálysértés miatt indult eljárás, négy emberrel szemben pedig összesen 23 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki közlekedési szabálysértések miatt. 

- Egy-egy ilyen akció ideje alatt, illetve az utána következő napokban érezhetően visszaszorul az alkalmi lopások száma, éppen ezért a nyári idegenforgalmi szezonban rendszeressé kívánjuk tenni a hasonló megmozdulásokat - tette hozzá a rendőrkapitány. Mint mondta, a zseblopások, besurranásos lopások elkövetői a testi erőszaktól általában tartózkodnak, de a kínálkozó alkalmat nem hagyják ki. Éppen ezért fontos, hogy az emberek is figyeljenek oda az értékeikre, például ne hagyják őrizetlenül a táskájukat, mobiltelefonjukat egy szórakozóhelyen, vagy vásárlás közben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!