Közélet

2015.11.04. 08:06

A diákoknak ajándékozta Kovács Kati Dobó díszkardját

Az énekesnő a Kovács Kati Egri Dalverseny győztes együttesének ajánlotta fel a díszkardot.

B. K.

Nagy örömmel fogadták a pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolában a Kovács Kati által felajánlott díszkardot. Mint arról lapunk is beszámolt, az október 27-én megrendezett Kovács Kati Egri Dalversenyen, ahol 230 fiatal lépett színpadra, a zsűri pontszámai alapján az észak-hevesi iskola Hang a dó elnevezésű csapata nyerte. A verseny apropóján Habis László, Eger polgármestere Dobó várkapitány kardjának másolatát  is átadta az énekesnőnek, így tisztelegve 50 éves, legendás pályafutása és sikerei előtt.

A relikvia egyébként a végvári hősök dicsőségére, a vitézi helytállásra emlékeztet, és a megyeszékhelyért végzett nagy tettek elismerésének a jelképe. A kardot, amelybe az Egri csillagokból jól ismert, „a falak ereje nem a kőben van” – jelmondatot vésték, a művésznő felajánlotta a dalversenyen győztes énekegyüttesnek, hiszen – mint fogalmazott – „egy iskolában sokkal többen látják ezt a gyönyörű kardot, mint az én nappalimban”.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Tárlóba kerül Dobó díszkardja Fotó: Szőke Péter
[/caption]

Végh István, a pétervásárai tanintézmény igazgatója elmondta, nagy megtiszteltetés számukra a különleges ajándék, aminek üvegtárlót készíttetnek és úgy állítják ki az iskolában. Természetesen Kovács Katit is nagy örömmel várják bármikor, hogy személyesen is köszönetet mondhassanak a szép gesztusért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!