Szerelmes dal

2020.01.06. 18:12

Ed Sheeran klipben árulta el, hogyan ismerkedett meg a feleségével (videó)

Már több mint 11 millióan látták.

Egy újabb nagy slágerhez készült videó Ed Sheeran No 6 Collaborations Project című lemezéről. Az album igazi csemege a hallgatóknak, hiszen a 15 trackből álló korong hatalmas sztárparádét vonultatott fel. Ed olyan világhírű zenészekkel állt össze egy-egy közös szám erejéig, mint a teljesség igénye nélkül Camila Cabello, Bruno Mars, Cardi B, Stormzy, Eminem, Khalid és Justin Bieber.

Az elképesztően sikeres énekes-dalszerző ezúttal az Ella Mai-al közös felvételéhez készített klipet. A fülbemászó, mindenkit megtáncoltató szerelmes dalnál csak a hozzá forgatott videó érzelmesebb: a világ minden tájáról szerepel benne egy szerelmespár, akik a Put It All On Me”-re ropják.

A klip végén feltűnik Ed felesége, Cherry is, sőt, a pár történetét is elárulják. Az énekes és a lány a gimiben ismerkedtek meg, nagyon tetszettek egymásnak, még azon a bizonyos dombon is csókolóztak, amelyről a Castle On The Hill” szól, majd néhány évvel később ismét találkoztak, majd úgy egymásba szerettek, hogy 2019-ben összeházasodtak.

Ella Mai és Ed Sheeran kollabjának friss videóját a YouTube-on már több mint 11 millióan játszották le.

Borítókép: Ed Sheeran

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!