kormány

2018.11.12. 18:21

Gulyás: a migráció ügye miatt támadják Magyarországot

A magyar álláspont szerint kizárólag a választóknak és a kormánynak a joga meghatározni, kivel akarunk együtt élni és kivel nem.

Gulyás Gergely szerint továbbra is a migráció ügye miatt folyik kampány Magyarország ellen, amely minden vitás esetben nyitott volt a megállapodásra az Európai Bizottsággal, kizárólag a migráció kérdésében nem hajlandó a megegyezésre, ez pedig egy politikai hecckampányhoz vezet az országgal szemben.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján mondta az Általános Ügyek Tanácsának brüsszeli ülésével kapcsolatban.

A magyar álláspont szerint kizárólag a választóknak és a kormánynak a joga meghatározni, kivel akarunk együtt élni és kivel nem – közölte. Hangsúlyozta azt is, Magyarországnak vannak szövetségesei a küzdelemben.

Gulyás Gergely szerint az Általános Ügyek Tanácsának hétfői ülése és a hozzá kötődő események újabb lehetőséget adtak a migránspárti politikai erőknek, hogy a Magyarországgal szembeni harcot tovább folytathassák. Az érdemi nézetkülönbség ma Európában a migráció kérdésében áll fenn – tette hozzá.

A kormány szerint az EU jogi szolgálatának véleményével is ellentétes, hogy a Magyarországot elmarasztaló jelentést készítő Judith Sargentini EP-képviselő – egy külön megbeszélésen – találkozott az Általános Ügyek Tanácsának tagjaival. A miniszter ezért ezt egy újabb eljárási szabálysértésnek minősítette.

A politikus arról is beszélt, hogy a jövő évi európai parlamenti (EP) választásnak lesz egy közös európai kampánytémája, ez pedig a migráció. Azok az erők viszont, amelyek a migráció támogatói, lehetőséget látnak arra, hogy a migráció megakadályozásáért síkra szálló országokkal – különösen Magyarországgal – szemben fellépjenek – tette hozzá.

Értékelése szerint a Sargentini-jelentésnek továbbra is ez az a pontja, amely indítóoka a Magyarország ellen folyó kampánynak.

Az EP-választási kampány részeként pedig minél hosszabb ideig kívánják folytatni a Magyarországgal szembeni eljárást – jegyezte meg.

A Miniszterelnökség vezetője reményét fejezte ki, hogy a májusi választáson az EP jelenlegi migránsbarát többségével szemben egy migrációt elutasító többség jöhet létre.

Gulyás Gergelyt megkérdezték arról a kormányzati törvényjavaslatról, amely például a nemzeti ünnepek, gyász- és emléknapok helyszíneit kivenné a közterület fogalma alól. A miniszter erről azt mondta: a parlamentnek lehetősége van megvitatni, hogy az előterjesztés megfelelő vagy túlzott terjedelemben korlátozza-e a gyülekezési jogot.

Közölte: ő mindig a gyülekezési jog gyakorolhatósága mellett áll, az viszont egy más kérdés, hogy az állami ünnepségek méltóságteljes megtartása alkotmányosan is indokolható érdek. Ezért támogatja, hogy az állami ünnepségek ideje alatt és a felkészülés óráiban az államnak elsőbbsége legyen a gyülekezés tekintetében.

Egyúttal hozzátette: aki a 2006-os őszi és a mostani magyarországi gyülekezési helyzetet tekintve hasonlóságot vél felfedezni, az vagy buta, vagy hazudik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában