Török offenzíva

2019.10.14. 13:13

Ankara szövetségesei betörhetnek Manbídzs térségébe is

Recep Tayyip Erdogan hétfőn arra utalt, hogy a török hadsereggel szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű arab ellenzéki milícia betörhet az északnyugati, ugyancsak a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd fegyveresei által ellenőrzött területre.

A török államfő az isztambuli Atatürk repülőtéren tartott sajtótájékoztatót, mielőtt Azerbajdzsánba indult hivatalos látogatásra.

Erdogan kifejtette: Törökország és az Egyesült Államok annak idején arról állapodott meg, hogy az YPG – amelyet Ankara terrorszervezetnek, Washington ugyanakkor szövetségesének tekint – 90 napon belül elhagyja Manbídzs térségét. Rámutatott: több mint egy év eltelt, de a kurd milícia még mindig nem vonult ki onnan.

A török elnök jelezte: „Manbídzs tényleges birtokosai, arab testvéreink be fognak oda lépni”.

„Ankara pedig biztosítani fogja belépésüket és ottani biztonságukat” – tette hozzá.

Törökország Manbídzs ügyében meghozta a döntését, és most a „megvalósítás fázisában van” – nyomatékosította, vélhetően arra emlékeztetve, hogy Törökország 2018 második felében számos alkalommal kilátásba helyezett egy manbídzsi hadműveletet.

Donald Trump amerikai elnök tavaly év végén bejelentette, hogy kivonják az amerikai csapatokat Szíriából. A török offenzívától tartva a kurdok december végén azzal a kéréssel fordultak Damaszkuszhoz, hogy vezényeljen katonákat Manbídzs térségébe. A szíriai kormány még aznap eleget tett a kérésnek. Az egyezség értelmében idén január elején kivonult Manbídzsból az YPG 400 harcosa, de nem közölték, hogy hány harcosuk maradt a városban.

Az Ihlas török hírügynökség hétfőn azt jelentette, hogy az északkelet-szíriai offenzívával párhuzamosan az Eufrátesz folyó nyugati partjára, tehát a 2016 augusztusa óta török fennhatóság alatt álló területekre is érkeztek török csapatok, harckocsik, páncélautók és katonai személyzet. Az Ihlas úgy tudja, hogy a katonák pontonhidat építenek és átlépnek az Eufrátesz keleti oldalára, az YPG fennhatósága alatt álló területekre. Ankara a szerda óta zajló Béke Forrása fedőnevű északkelet-szíriai hadművelet keretében állítása szerint már ellenőrzése alá vonta a határ menti Rász el-Ajn és Tell-Abjad városát, az új célpont pedig nyugatról bevenni a szintén határ mentén fekvő Kobani városát.

Az YPG-vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet vasárnap megállapodott Damaszkusszal szíriai kormányerők telepítéséről a török határ mentén, hogy segítséget nyújtsanak a török offenzíva megállításához, valamint „azoknak a területeknek a felszabadításában, ahová behatolt a török hadsereg a zsoldosaival együtt”. A megállapodás értelmében a kormánykatonák az SDF-fel együtt ellenőrzésük alá vonják a Kobánihoz közeli határszakaszt.

Erdogan hétfőn – az ezt keresztező török terveket illetően – úgy vélte, hogy Kobániban „nem lesz gond”, mert a Damaszkuszt támogató Oroszország „pozitívan áll” a dologhoz.

Az al-Majadín szíriai állami televízió közlése szerint a szíriai katonák vasárnap Manbídzs területére is beléptek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában