Ország-világ

2020.07.18. 15:10

Szándékosan gyújthatták fel a nantes-i katedrálist (videó)

A legutóbbi hírek szerint a tüzet sikerült lokalizálni és eloltani. Pierre Sennes nantes-i ügyész azt mondta, hogy egyszerre három helyen csaptak fel a lángok, és a hatóságok bűncselekményként kezelik az esetet.

A legfrissebb hírek szerint a helyszínre vezényelt hatvan tűzoltónak sikerült lokalizálni majd megfékezni a tüzet. Az AFP francia hírügynökség friss képein tűz már nem, csak füst látható az épületben.

Fotó: Sebastien Salom-Somis / AFP

A polgármesteri hivatal egy tisztviselője, aki neve elhallgatását kérte, elmondta, hogy a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban reggel csaptak fel a lángok.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, de nem kizárt, hogy gyújtogatás történt.

A Reuters szerint Pierre Sennes nantes-i ügyész azt mondta, hogy egyszerre három helyen csaptak fel a lángok, és a hatóságok bűncselekményként kezelik az esetet.

Tekintettel a tűz keletkezésének körülményeire, például arra, hogy a tűz három helyről indult ki, indokolt vizsgálatot indítani – mondta telefonon az AFP francia hírügynökségnek Pierre Sennes nantes-i bűnügyi vezető ügyész. Hozzátette, hogy értesítették a bűnügyi rendőrséget, és tűzvédelmi igazságügyi szakértő érkezik Párizsból, hogy megvizsgálja a tűz keletkezési helyeit és a székesegyház elektromos berendezéseit.

Pierre Sennes közölte, hogy

szándékos gyújtogatás ügyében folyik a nyomozás.

Mint mondta, korai még következtéseket levonni, mert sok vizsgálatot kell lefolytatni, amelyek során új tényeket tárhatnak fel.

Egyelőre senkit sem gyanúsítanak – közölte még az ügyész.

A francia állami televízió felvételén az volt látható, hogy füst gomolyog a 15. századi gótikus épület homlokzatán, a két torony között, a rózsaablakon át.

Another French church, the Cathedral of Sts Peter and Paul in Nantes, is on fire.

This gothic masterpiece dates back to the 15th century!

Its just one of the hundreds of historic churches in France that have burned in recent years.

— Robert Kearney (@Robkearney1981) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">July 18, 2020

A tűzben az orgona jelentősen megsérült, a helyi tűzoltóság igazgatója szerint instabillá vált a hangszert tartó boltozat is, félő, hogy összeomlik – írja a Le Figaro értesülései alapján az Origo.

Ugyanakkor Laurent Ferlay tűzoltó tábornok a France Bleu hírportálnak elmondta: a nantes-i Szent Péter és Szent Pál-székesegyház esetén nem lehet olyan pusztító károkról beszélni, mint a párizsi Notre Dame esetében, a Nantes-i katedrális tetőszerkezete például egyáltalán nem sérült – idézi a tábornok szavait a Magyar Nemzet.

A székesegyházban 1972-ben komoly tűz volt. Tizenhárom évi restaurálás után 1985-ben adták át a felújított épületet.

A mostani eset felidézi azt, hogy tavaly a párizsi Notre Dame-székesegyháznak – a francia főváros egyik jelképének – tetőzetét rombolta le tűz, és leomlott az épület huszártornya is. A történtek azzal fenyegettek, hogy az egész épület is romba dől.

A katedrálist II. Ferenc herceg rendeletére kezdték el építeni 1434-ben. Az épület a II. világháború során súlyos károkat szenvedett, 1972-ben pedig egy tűzvész elpusztította a tetőszerkezetet.

Borítókép: A nantes-i katedrális. Az AFP francia hírügynökség friss képein tűz már nem, csak füst látható az épületben

Ezek is érdekelhetik