pályaorientációs nap

2021.10.28. 07:00

Kipróbálták a terepjárót, volt airsoft lövészet is Mezőszemerén

Sikeres pályaorientációs napot szerveztek a helyi általános iskola tanárai a diákoknak október 15-én – tudtuk meg Vasas Lászlótól.

S. S.

A tanintézmény pedagógusa a Hírlap kérdésére elmondta: a Magyar Honvédség 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalj katonái, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság rendőrei és a füzesabonyi polgárőrök részvételével zajlott a katonai és rendvédelmi hivatás bemutatása.

– A tanulók fegyelmezetten követték nyomon az előadásokat, illetve vettek részt a különböző feladatok teljesítésében. A résztvevők örömmel ültek be a honvédség terepjárójába, a rendőrség, vagy a polgárőrség járőrautójába. A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek játékos keretek között nyerjenek betekintést a honvédek, rendőrök munkájába – mondta Vasas László.

Közlése szerint a rendezvény leginkább vágyott állomása az airsoft lövészet volt. Ennek során – apróbb ajándékokért cserébe – bizonyíthatták lőkészségüket kicsik és nagyok egyaránt.

– A szervezők és a résztvevők egyetértettek abban, hogy hasonló rendezvények sorozatával közelebb kell hozni a gyermekeket a honvédelmi és rendvédelmi feladatokat ellátó személyek feladatrendszeréhez. Utat lehet így mutatni a továbbtanulási céljukhoz, illetve segíteni a fiatalok elkötelezett állampolgárrá válását – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!