líceum

2021.06.09. 15:00

Klasszikusok zenélnek az egri egyetemen

Az egyetem Ének-zene Tanszékének művésztanárai és a Budapesti Fesztiválzenekar művészei működnek közre.

B. R.

Megkezdődött hétfőn az Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kápolnájában a Bach Bridges Fesztivál, melyen minden idők két legnagyobb zeneszerzője, Bach és Beethoven, illetve kortársaik műveit adják elő a zenészek.

Az intézmény tájékoztatása szerint a már harmadszor megrendezett, igazi zenei csemegéket kínáló rendezvényen az egyetem Ének-zene Tanszékének művésztanárai és a Budapesti Fesztiválzenekar művészei működnek közre.

A hagyományokhoz híven az eseményeket mindhárom napon Szabó Csaba zsoltárai vezetik fel, melyek az Erdélyi Magyar Harmóniás Énekek a XVIII. századból című gyűjteményben szerepelnek.

A zenei program célja, hogy egy-egy ország muzsikusainak fellépésével Európa-szerte rendezzenek koncertsorozatokat, később oktatási, illetve klasszikus és kortárs zenét népszerűsítő, ismeretterjesztő zenei rendezvényeket is.

A mindennap este hétkor kezdődő Bach Bridges Fesztivál alkalmait védettségi igazolvánnyal lehet látogatni. A belépés díjtalan, de a helyszínen szívesen fogadnak felajánlásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!