Környezetvédelem

2022.09.14. 10:02

Nem csak átláthatóbbá, zöldebbé is válnak a közbeszerzések

A kormány célja, hogy 2027-re a környezetvédelmi szempontokat tartalmazó hazai közbeszerzések száma érje el az összes kiíráson belül legalább a 30 százalékot – írja a Világgazdaság.

A Közbeszerzési Hatóság egyfajta zöldközbeszerzési kompetenciaközpontként is működne

Forrás: Shutterstock

A Brüsszellel folytatott tárgyalások eredményeként hozott, közbeszerzéseket érintő döntések között fontos zöldszempontokat tartalmazó változtatást is bevezetne a kormány. A tervek szerint 2027-re a hazai közbeszerzések arányát az összes kiírás 30 százalékára emelné. Sőt, egyes termékeknél, árucsoportoknál a száz százalék elérése a cél. Ilyen kritérium lehet például a minél nagyobb energiahatékonyság és -megtakarítás, a szén-dioxid-kibocsátás szintje, az anyag-újrafelhasználási arány, valamint a környezetterhelési érték.

Energy,Efficiency,Concept.,Man,Demonstrating,Scheme,With,Icons,,Closeup
A cél, hogy 2023. augusztus 31-ig legalább három termék, illetve termékcsoport esetében létrejöjjön közbeszerzési segédanyag
Forrás: Shutterstock

Így állunk most

A zöldközbeszerzésekre vonatkozó döntések – néhány olyan ágazattól eltekintve – tagállami hatáskörbe tartoznak, bár az újabb EU-s jogalkotási fejlemények abba az irányba mutatnak, hogy egyre több, a zöldközbeszerzés konkrét alkalmazására vonatkozó kötelezés jelenhet meg – olvasható a Magyarország zöldközbeszerzési stratégiája 2022–2027 című dokumentum társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetében.
Hazánkban a szabályozások sokféle módon teszik lehetővé a környezetvédelmi szempontok beépítését az eljárásokba, a most kiadott tervezetet készítő Miniszterelnökség szerint az alkalmazásuk mégsem terjedt el széles körben. Maga a zöldközbeszerzés pedig a szűk körű kötelezettségeken túl elsősorban az ajánlatkérők elhivatottságán és szakmai felkészültségén múlik. Ezt tükrözik a számok is: 

2019-ben – a nemzeti eljárásrendben – 1305, 2020-ban 739, tavaly pedig mindössze 704 szerződés tartalmazott környezetvédelmi aspektusokat. 

Az elmúlt három évben legtöbbször építési munkálatoknál írtak elő zöldszempontokat az ajánlatkérők, de szennyvíz- és hulladéktisztítási, valamint környezetvédelmi szolgáltatások megrendelésekor is igyekeztek odafigyelni a természet megóvására.

Ezeken a területeken erősítenének

Az eddigi értékek növelése érdekében a Miniszterelnökség tervei szerint bizonyos beszerzési tárgyak, áruk, termékcsoportok esetében, ahol létezik uniós vagy a magyar stratégia végrehajtása során kidolgozott egyéb környezetvédelmi közbeszerzési elvárás, kötelezően előírnák különféle zöldszempontok alkalmazását.

Termékcsoportok, amelyekre már előírt környezetvédelmi szempontokat az EU

EU-s szintű zöldközbeszerzési követelmény a következő termékcsoportokban áll rendelkezésre: tisztítószerek; számítógépek, monitorok, táblagépek és okostelefonok; másoló- és grafikai papír; adatközpontok, szervertermek és felhőszolgáltatások; egészségügyi ágazatban használt elektronikus berendezések; villamos energia; élelmiszer-éttermi szolgáltatások és árusító automaták; bútorok; képalkotó berendezések; irodaépületek tervezése, kivitelezése és kezelése; festékek, lakkok és útburkolati jelek; közterület-karbantartás; úttervezés, -építés és -karbantartás; útvilágítási és közlekedési jelzések; közúti szállítás; egészségügyi szerelvények; textíliák; WC-k; szennyvíz-infrastruktúra; valamint vízalapú fűtőberendezések.

A minisztérium a stratégia részeként kiemelt figyelmet fordítana a környezetvédelmileg tiszta és energiahatékony járművek beszerzésére is. A jövőben a klímapolitikáért felelős miniszter feladata lenne annak monitorozása, hogy egy adott időszakban az egyes jármű-kategóriákra vonatkozó uniós célértékek teljesíthetők-e.

Elképzeléseik szerint, a Közbeszerzési Hatóság a jövőben egyfajta zöldközbeszerzési kompetenciacentrumként is működne.  

Ez azt jelentené, hogy elsősorban a hulladék- és vízgazdálkodásra, az építőiparra, valamint az energetikai ágazatokra vonatkozóan a szervezet koordinálná a környezetvédelmi szempontok, módszerek, iránymutatások kidolgozását, közzétételét. A cél, hogy 2023. augusztus 31-ig legalább három termék, illetve termékcsoport esetében jöjjenek létre közbeszerzési segédanyagok, és azok legyenek elérhetők a hatóság honlapján.

Életciklusköltség, ökocímke

Az életciklus egy termék használatának, egy szolgáltatás nyújtásának vagy egy építési beruházás fennállásának összes egymást követő szakasza a nyersanyagbeszerzéstől kezdve az erőforrások megteremtésén keresztül, egészen annak használatának végéig. 

A zöldajánlatok számának növelését szem előtt tartva előmozdítanák az úgynevezett életciklusköltség-számítás alkalmazását is a közbeszerzésekben.

 Az életciklusköltség-számítás elterjedéséhez, szakmai útmutatók és segédletek kidolgozását tartja szükségesnek a Miniszterelnökség.

Az életciklus-szemlélet megvalósítását segítené a termékek környezeti tulajdonságait megjelenítő ökocímkék használata is a közbeszerzésekben. 

Azokban az eljárásokban, ahol a környezetvédelmi kritériumok meghatározása műszaki szakértelmet igényel, az ökocímke helyettesíthetné ezt a speciális szaktudást, így az alkalmazásukkal gördülékenyebbé válna a folyamat – írja a VG.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában