Melyik a legjobb? Szavazzon!

2018.05.15. 13:02

Finisébe érkezett a Szabad a vers! pályázat

Rekordszámú, összesen 254 alkotás érkezett a Szabad a vers! címmel meghirdetett országos verspályázatra, amelyen a legtöbben József Attila Mama című versét dolgozták fel. A pályaművekre a közönség keddtől szavazhat.

Az általános- és középiskolás tanulók az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága által a családok éve alkalmából meghirdetett pályázatára dolgozták át nagy költőink családról, kötődésekről szóló verseit.

A cél az volt, hogy úgy fogalmazzák át a verseket, ahogy őket ezek az alkotások megszólítják.

Emellett a felhívás kiírói a diákok gondolataira is kíváncsiak voltak: arra, hogy a 100-150 éve született költemények bennük hogyan szólalnak meg, számukra mit jelentenek ma a múlt századokban versbe foglalt családi kötődések, s ezeket hogyan mondanák el saját szavaikkal az információs társadalom korában.

A legjobb ötven, előzsűrizett produkcióra május 20-ig ide kattintva bárki szavazhat.

A legaktívabbak és a legnépszerűbbek

A pályázaton döntően az általános iskola felső tagozatos korcsoportja képviseltette magát: a pályaművek több mint kétharmadát ők küldték be. A legaktívabbak a budapesti és Pest megyei diákok voltak: 36 százalékban ők írtak verset az osztálykirándulásért. Az alkotások 7-7 százaléka a Baranya megyei és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákoktól származik, Erdélyből pedig három pályázat érkezett.

A 12 átdolgozásra kijelölt alkotás közül a legtöbben – a diákok 33 százaléka – József Attila Mama című versét választották. Mindemellett Arany János Családi kör és Ady Endre Őrizem a szemed című verse is népszerű volt.

Egymilliós osztálykirándulás a fődíj

A pályaműveket május 11-éig lehetett beküldeni, ezek után a négy fős szakmai zsűri – Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Szarvas Rita, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára, Orbán János Dénes költő, író, valamint Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója – választotta ki az 50 legjobbat (amely a pontegyenlőség miatt 53 alkotást jelent).

A zsűri választottja, valamint a közönségszavazás legtöbb szavazatot kapott nyertese családjával együtt egy hosszúhétvégét tölthet el a Szentendrei-szigeten, az egyéni győzteseket segítő osztályok nyereménye pedig egyenként 1 millió forint értékű osztálykirándulás. A közönségszavazás 2. és 3. helyezettje 50 ezer, illetve 30 ezer forint értékű élménycsomaggal gazdagodik, emellett több különdíj (köztük a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Budapesti Operettszínház különdíja) is gazdára talál.

A jövő héten a szervezők a több mint 200 pályázó között értékes nyereményeket sorsolnak ki az esemény Facebook oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!