bűnügyek

2020.12.04. 17:30

Hemzsegtek a betörők Heves megye több településén is

Nem voltak válogatósak azok a tolvajok, akik rendszeresen jártak lopni mások házaiba, lakatlan ingatlanba. Megvádolták őket, hamarosan bíróság vonja majd őket felelősségre.

Szalay Zoltán

Az utóbbi években kedveltté vált a bűnözők körében a betöréses lopás Illusztráció

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A megyei főügyészség arról tájékoztatta a Heolt, hogy számos ügyben emeltek vádat megyénk vádhatóságai betörők ellen. Az Egri Járási Ügyészség például egy jelenleg az Aszódi Javítóintézetben nevelt fiatalkorút vádol azzal, hogy két éve ősszel és tavaly télen Halmajugrán rendszeresen átjárt a szomszédjuk átmenetileg lakatlan ingatlanára. Az ott álló házból kibontotta és elvitte az ajtókat, az ablakokat, a tetőgerendákat, a tetőcserepeket, a fürdőszobában kiszerelte a csapot és a mosdótálcát. Az ügyészség folytatólagosan, kisebb értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja őt, akivel szemben arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje őt további javítóintézeti nevelésre, s kötelezze az okozott kár és a bűnügyi költség megtérítésére is.

Szintén az Egri Járási Ügyészség emelt vádat azzal a többszörösen büntetett visszaesővel szemben, aki idén április 30-án délután Bélapátfalván ment be egy nyitott garázsba, ahonnan szerszámokat, köztük akkumulátoros csavarozót, vésőgépet, sarokcsiszolókat és csiszolókorongokat, motorolajat tulajdonított el. Azok egy részét később kéz alatt értékesítette.

A vád ellene kisebb értékre elkövetett lopás vétsége. Ellene – előéletére is figyelemmel – főbüntetésül végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádhatóság. A kért szankció mértékét – a terhelt beismerése esetére – egy év három hónapban határozta meg.

A büntetés lehet kettő, de tíz év is

A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Konkoly Thege László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész lapunk kérésére kifejtette, hogy a ma hatályban lévő Büntető törvénykönyv értelmében lopást az követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Ezt a bűncselekményt a tolvajok gyakran mások házába, ingatlanára behatolva követik el. Arra is kitért a szakember, hogy a lopás büntetési tétele az elkövetési értékhez, vagyis a sértettnek okozott kárhoz, emellett az elkövetés körülményeihez, tárgyához, módszeréhez, az úgynevezett minősítő körülményekhez igazodik. A büntetés legalacsonyabb mértéke – vétség esetén – maximum két évig terjedő szabadságvesztés, míg bűntett esetén az jogerősen elítélt akár tíz évig büntetés-végrehajtási intézetbe kerülhet.

Büntetett előéletű az a 23 éves fiatalember is, akit a Hevesi Járási Ügyészség lopás vétségével vádol. Az illető ez év júniusának végén a nyitott bejárati ajtón át beballagott egy felújítás alatt álló erdőtelki lakóházába, s onnan ellopta a munkálatokhoz használt habarcs- és festékkeverő gépet, egy akkumulátoros csavarbehajtót, amiket azután áron alul eladott. Az ügyészség ezúttal is végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést kért.

Két helyi férfi július 26-án délután Tarnaörsön tört fel egy házat. Onnan televíziót, laptopot, mobiltelefont, valamint 140 ezer forintot zsákmányoltak. A betörőket a Hevesi Járási Ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja. Azt indítványozza, hogy – az elkövetés körülményeit és előéletüket is mérlegelve – az elsőrendű vádlottat a bíróság sújtsa börtön-, míg a társát pénzbüntetéssel.

Az Egri Járási Ügyészség újabb vádirata arról szól, hogy egy jelenleg is börtönbüntetését töltő, 55 éves férfi még a szankciója végrehajtásának megkezdése előtt, tavaly májusban Mátraderecskén több hétvégi házba is betört, azokból dísztárgyakat, elektromos hosszabbítókat, szeszes italokat tulajdonított el. A dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádolt, többszörös és különös visszaesővel szemben az ügyészség egy év tíz hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Közérdekű munkát javasol az Egri Járási Ügyészség a büntetlen előéletű, lopás vétség kísérletével vádolt 45 éves férfi ellen, aki idén augusztus 29-én a hátsó kerítésen át bemászott egy egri családi ház veteményeskertjébe. Leszedett csaknem öt kiló paradicsomot, három paprikát, melyeket azonban már nem tudott magával vinni, mert a háziak tetten érték, és visszavették tőle a zöldségeiket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában