bűnügyek

2021.08.11. 10:53

Pénzbüntetés kaphat a sofőr, aki cserbenhagyta a Tisza-tónál elesett biciklist

A balesetben személyi sérülés nem történt, erről azonban a vádlott nem győződött meg, elhajtott a baleset helyszínéről. Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt a férfival szemben.

Heol

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, a cserbenhagyás vétségét az a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője követi el, aki a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e – tájékoztatta a Heolt dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész. Kiemelte továbbá: a súlyosabb bűncselekmény jelen esetben a segítségnyújtás elmulasztása lehet.

A tárgyalt bűncselekmény hátterében a KRESZ-ben foglalt azon szabály áll, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

Az Egri Járási Ügyészség emelt vádat azzal a mogyoródi férfival szemben, aki 2020 őszén a kora délutáni órákban a Tisza-tó mellett található árvízvédelmi gáton Poroszló irányából Sarud irányába közlekedett járművével. Haladása során három versenykerékpárral közlekedő személy jött a vádlottal szemben, akik közül kettőnek sikerült a szűk úttesten lehúzódnia és megállnia, azonban harmadik társuk érintőlegesen nekiütközött az előtte haladó biciklis hátsó kerekének, s ennek következtében az úttestről jobbra letérve megállt, majd a kerékpárról ledőlve elesett. A balesetben személyi sérülés nem történt, erről azonban a vádlott nem győződött meg, a helyszínen vagy annak közelében nem állt meg, hanem a gépjárművével a baleset helyszínéről elhajtott.

A vádhatóság pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában