bűnügyek

2021.10.26. 19:16

Betörés és lopás miatt kapták el a bulizni induló gyöngyösi párt

A pásztói rendőrök elfogták azt a gyöngyösi párt, akik Fallóskúton és Mátrakeresztesen is bűncselekményt követtek el.

Heol

A Pásztói Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 27 éves férfi és egy 24 éves nő ellen – számol be a Police.hu.

Mint írják: a férfi és társa idén október 24-én Fallóskúton egy házibuliban vett részt. Az éjszaka folyamán a gyöngyösi lakosok az egyik vendég bőr irattartóját, a benne elhelyezett személyes iratokkal és készpénzzel együtt magukhoz vették, majd a bulit elhagyva Mátrakeresztesre utaztak. A szomszédos faluban egy fogadó nyitott ajtaján bementek, majd a 24 éves nő a bejárati ajtó és az étkező közötti rácson átmászva a férfi részére különböző élelmiszereket adott ki. Ezek után az épületből egy mobiltelefont és egy márkás melegítőfelsőt is elloptak.

A pásztói rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves nőt és 27 éves társát, akiket elfogtak, előállítottak, és gyanúsítottként kihallgattak.

Ezek is érdekelhetik