bűnügyek

2021.11.12. 07:00

Nem jelent meg a tárgyaláson a vádlott, aki társaival megvert és kirabolt egy 80 éves egri férfit

Súlyos bűncselekmény, akár 15 év szabadságvesztéssel sújtható minősített rablás ügyében tartott volna folytatólagos tárgyalást az Egri Járásbíróság R. F. és társai perében. A bíróság azonban érdemben nem tudott foglalkozni a bizonyítással, s ennek oka, hogy a vádlott kimentette magát a megjelenés alól.

Sike Sándor

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Egri Törvényszék sajtószóvivőjétől kért tájékoztatást a Heol a múlt hétre kitűzött tárgyalásról. Ennek kapcsán közölte Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, hogy az ülést a terhelt távolmaradása miatt nem lehetett megtartani. A büntetőperben R. F. vádlottat csoportosan és a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozta felelősségre vonni a Heves Megyei Főügyészség.

A sajtószóvivő kérdésünkre elmondta: ellentmondásosnak tűnhet, hogy bár csoportos rablás az ügy tárgya, mégis csak egy vádlott áll most bíróság előtt. Ennek oka, hogy a 2013 no­vemberében elkövetett bűncselekmény másik két résztvevőjével szemben már korábban lefolytatták az eljárást, amely során annak idején R. F. nem került elő. Később, ahogy a hatóság látókörébe került, ellene is megindították a büntetőeljárást.

A cselekmény maga kevés híján nyolc esztendeje történt: a vádlott két társával 2013. november 17-én este hat óra és fél kilenc között egy, a megyeszékhelyen található családi házba hatolt be. A vádlott két – korábban ez ügyben már elítélt – társa arra is ügyelt, hogy ne legyenek felismerhetők, illetve nyomot ne nagyon hagyjanak maguk után, hiszen az ingatlanba való bejutásukkor maszkot és szövetkesztyűt viseltek. Sokat nem teketóriáztak, az ott lakó, az elkövetéskor 80 éves néhai sértettet az értékei átadására szólították fel. Eközben R. F. a ház előszobájában az udvart és az utcát figyelve biztosította a cselekmény zavartalan végrehajtását.

Miután az idős ember az értékek átadására irányuló felszólításnak nem tett eleget, R. F. vádlott egyik társa lefogta a sértettet, több alkalommal megütötte az arcán és a fején, de a másik társa sem tétlenkedett ez idő alatt. Kutatást végzett a házban, a vádlott pedig továbbra is kint őrködött. A sértett megpróbált az őt ért fogásból szabadulni, mire R. F. arra utasította társát, hogy hozzon valamit, amivel megkötözik az „öreget”. A vádlott társai megkötözték az idős embert, majd betömték a száját, és a helyszínről különböző értéktárgyakkal távoztak.

A főügyészség vádirata szerint a vádlott és társai a néhai sértettet megkötözött kézzel és lábbal, mozgásképtelenül az ágyon hagyták. Tették ezt annak érdekében, hogy a menekülésüket biztosítsák, illetve a rendőrség értesítését ily módon késleltessék. A vádlott egyik társa ráadásul megfenyegette a sértettet azzal, hogy vissza fognak térni hozzá, addigra pedig szerezzen pénzt, s ne szóljon senkinek, különben agyonverik.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rablás elkövetési értéke 22 ezer forint, amely nem térült meg.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában