Bűnügy

2023.07.14. 07:16

Rátámadtak a családra, felgyújtották a lakásukat Gyöngyösön, ítélőtábla előtt az ügy

E hét keddjén immár másodszor napolta el a Debreceni Ítélőtábla annak az ügynek a másodfokú tárgyalását, melyben múlt év végén F. A. elsőrendű vádlottat és társát emberölés bűntettének kísérlete és rongálás bűntette miatt ítélte el első fokon az Egri Törvényszék.

Dr. Szalay Zoltán

Mint visszaesőt, hét év fegyházbüntetéssel sújtotta F. A.-t, s ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlott hat év fegyházat kapott, s ennyi ideig nem gyakorolhat közügyeket. 

A határozat ellen az ügyész súlyosításért, a terheltek felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. 

A törvényszék által megállapított történeti tényállás arról szól, hogy a két fivér harmadik testvérükkel 2018 januárjában egyik este ütő- és vágóeszközökkel felfegyverkezve több rokonuk, ismerősük társaságában megjelentek egy másik család gyöngyösi házánál. Ordítozva, fenyegetőzve kérték számon a másodrendű terhelt fiának aznap esti bántalmazását. Ütötték a ház kapuját, betörték az utcafronti ablakot. Azon át palackból benzint locsoltak a lakótérbe, s meggyújtották. A lakásban gyorsan terjedt a tűz. A házban több felnőtt és kiskorú gyermek tartózkodott, akiknek sikerült kimenekülni az épületből, így senki nem sérült meg tűz miatt. 

A megtámadottak botokkal, kaszával kirohantak az utcára, ahol egymást verték a két társaság tagjai. A támadók közül egy férfi maradandó fogyatékossággal járó életveszélyes koponyasérülést, a sértettek közül hárman 8 napon belül gyógyuló szúrt-vágott sérüléseket szenvedtek. 

A legutóbb megtartott ülésen elhangzott az ügyészi perbeszéd, ezt követően a bíróság augusztus végére napolta el a tárgyalást – közölte lapunkkal Berényiné Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtótitkára. 

(Főoldali képünk illusztráció Fotó: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában