Megverték a részeg vendéget

2023.11.12. 17:23

Életveszélyt okozó testi sértés miatt állnak bíróság előtt a biztonsági őrök

Több mint három éve történt az a bűncselekmény, aminek következtében egy gyöngyösi szórakozóhely két biztonsági őre életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt áll az – elsőfokon eljáró – Egri Törvényszék előtt.

Sike Sándor

A bíróság szerdán tartott volna tárgyalást, de ezen a vádlottak nem jelentek meg – közölte portálunkkal a törvényszék sajtószóvivője, Hoszné dr. Nagy Tímea bíró.

– A B. J. és társa ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt november 9-ére kitűzött tárgyalást a bíróság 2024. január. 22-re elnapolta – közölte a sajtószóvivő.

A vádlottak cselekmény 2020. szeptemberére datálható. Ők biztonsági őrként dolgoztak a szórakozóhelyként működő munkahelyükön. A vádirat szerint aznap este barátai társaságában e helyszínen szórakozott a sértett is, akit – ittas állapotában tanúsított magatartása miatt – B. J. egy másik biztonsági őr társával hajnalban kivezetett a szórakozóhely bejárata elé.

Már odakint a sértett és a biztonsági szolgálat tagjai között szóváltás alakult ki, amely odáig fajult, hogy a vádlottak a sértettet bántalmazták. A kivezetett ember elveszítette az eszméletét. Az orvosszakértői vélemény alapján a vádirat rögzíti: a sérülések gyógytartama 8 napon túli, együttesen 4-6 hétre tehető azzal, hogy közvetett életveszélyt eredményeztek.

A váddokumentum azt is rögzíti, hogy a másodrendű terhelt magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat és megbotránkozást keltsen. Ez a tényállás pedig a Büntető törvénykönyvben a garázdaság bűntettét jelöli. Vele szemben egyébként már a februári előkészítő ülésen ítélet született. A törvényszék őt 360 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre a foglalkozás gyakorlásától eltiltotta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában