Gondatlanság

2023.11.17. 14:17

Kerekesszékes férfi törte le a félsorompót Egerben

Figyelmetlenül közlekedett, így a lecsukódó sorompónak ütközött.

Heol.hu

Ez a sorompó tört le a balesetben

Forrás: Egri Járási Ügyészség

Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatti bűnügyben járt el - közölte portálunkkal dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

A járási ügyészség határozata szerint egy férfi idén tavasszal Egerben, a Sas úttal párhuzamosan kialakított kerékpárúton közlekedett elektromos kerekesszékével. A terhelt a vasúti átjáró szabad jelzésén megkezdte az átkelést és már túlhaladt a sorompó vonalán, amikor észlelte, hogy a fényjelző készülék pirosra váltott, ezért kerekesszékével tolatni kezdett, ezt azonban figyelmetlenül tette, így a lecsukódó csapórúdnak ütközött, mely ennek következtében leesett - fogalmazott a szakember.

Hozzátette, a félsorompót a szakemberek rövid időn belül helyreállították, de a vasúti közlekedés biztonsága és az abban közlekedők élete, testi épsége a félsorompó hiánya miatt veszélybe került.

Jogszabály:
A Büntető Törvénykönyv alapján megrovásban kell részesíteni azt, akinek a cselekménye az elbíráláskor olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy intézkedés alkalmazása szükségtelen. A megrovással az ügyész helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.

A büntetőeljárás szabályai szerint pedig az ügyészség megszünteti az eljárást, ha megrovást alkalmaz.

Az ügyészség a cselekmény körülményeire, a gyanúsított életkorára, büntetlen előéletére, valamint személyi körülményeire figyelemmel megállapította, hogy a férfi cselekménye csekély fokban veszélyes a társadalomra, így vele szemben a büntetőeljárás megszüntette és a terheltet megrovásban részesítette - közölte dr. Gubala Ádám Miklós.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában