Gyöngyös

2017.12.16. 07:18

Együtt fejlődhet a Mátra és a Bükk térsége

A Mátra turizmusa előtt olyan lehetőségek nyílnak meg a kormány szerdán elfogadott előterjesztése nyomán, amelyekre, s ezt nyugodtan kijelenthetjük, évtizedek óta nem volt példa – így kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Horváth László.

H. É.

Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője elmondta, a határozat szerint február végéig le kell tenni egy, a Mátra és a Bükk kiemelt turisztikai fejlesz­tési térség előterjesztésre vonatkozó tanulmányt. Szavai szerint ez közvetlenül azt jelzi, hogy a kormány szükségesnek és fontosnak tartja, hogy többek között a Mátra­ is kiemelt fejlesztési térség legyen.

A kooperációról elmondta, hogy a hasonló címet már elnyert térségek is több kisebb régióból állnak össze, így indokolttá vált a Mátra és a Bükk szövetsége.

– A Bükkben nem vers

enytársat, hanem egy újabb szövetségest látunk – hangsúlyozta a képviselő, aki egy másik, szintén a turizmussal kapcsolatos bejelentéssel is szolgált. E szerint a kormány döntött arról is, hogy Kékestetőre egy komplex fejlesztési, engedélyeztetési tervet kell június végéig benyújtani.

– Ennek a tervnek vannak meghatározott elemei. Ilyen a korábban már ismertetett négy évszakos kabinos fel­vonó kialakítása, s e beruházáshoz szorosan kapcsolódik a hegy vízellátásának bővítése és korszerűsítése is. Ugyancsak fontos a mátraházai parkolókapacitás növelése, valamint a csúcskő és környezetének fejlesztése, kiépítése – sorolta­ a honatya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában