Aldebrő 

2018.02.06. 17:00

Egymás ellen fordult a falu két vezetője

Rendkívüli testületi ülést tartott a helyi önkormányzat a minap. Olvasónk azzal az információval kereste meg a Heolt, hogy a polgármester, Wingendorf János Uzelman Zoltán alpolgármester funkciójából való visszahívását szerette volna megszavaztatni.

S. S.

Az indítvány nem kapott többséget, patthelyzet alakult ki. Ketten voltak a javaslat mellett, ketten ellene. Olvasónk szerint a legutóbbi ülésen történtek miatt is erősen sodródik az időközi választás felé a falu. Elmondta, hogy a nyilvános testületi ülésen több helyi lakos is részt vett.

A polgármesternek az alpolgármester visszahívásáról szóló bejelentésére igen parázs vita alakult ki a képviselők és a hallgatóság között. A testületi titkos szavazáson az ötből hárman voksoltak, ebből ketten támogatták a faluvezető indítványát. A fórum további részében az iparűzési adóval való gazdálkodásról és a csapadékvíz-elvezetés fontosságáról, illetve a leendő kerékpárút nyomvona­lá­ról alakult ki időnként már személyeskedő vita – tudtuk meg. Olvasónk azt is kifogásolta, hogy a törvényesség őre, a jegyző idő előtt, angolosan távozott. Gulyás Imrét arról kérdeztük, valóban elment-e az ülésről. Válasza szerint igen, de nem az ülésről, hiszen a polgármester azt bezárta.

– Én ezt a vitát már sokszor hallottam és azt kell, hogy mondjam, nagyon nem az ízlésemnek való. A polgármester úrnak többsége van a testületben a jelenlegi felállás szerint, bízom benne, hogy elfogadják a költségvetést – mondta Gulyás Imre.

Aldebrő polgármestere, Wingendorf János szerint tavaly november 30-án az alpolgármestert felmentette a tisztségéből. Tíz-húsz hangadót sikerült maga mellé állítania, illetve a testület két tagját.

– Azt szeretnék elérni, hogy új választások legyenek, de három-kettő arányban többségem van. A folyamatban lévő pályázatok miatt nem engedhetjük meg magunknak az időközi választást. Zárt ülésen korábban egyszer már szavaztunk az alpolgármester visszahívásáról, de egyik testületi támogatóm rokoni viszonya miatt nem foglalt állást, ám minden más kérdésben mellettem áll.

Címkék#Aldebrő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában