Poroszló

2018.09.26. 11:30

Dr. Árvai Judit: a földi paradicsom itt tartotta fogva

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Árvai Judit poroszlói háziorvos. Leírhatnánk érdemeit, ami alapján a kitüntetést megkapta, ám úgy gondoljuk, hogy a vele készült interjúból kiviláglik: ezt az elismerést sokkal összetettebb okok miatt ítélhették neki, mint azt feltételeznénk.

Sike Sándor

Dr. Árvai Judit életútját – sok más mellett – a szabadságvágy is meghatározta Fotó: Márkus Attila

– Miért választotta az orvosi pályát?

– Ötéves koromtól ennek élek, már akkor elhatároztam. Az váltotta ki, hogy a nővérem hamar megtanított olvasni és írni. Akkor költöztünk Egerbe, és óvodába kényszerítették volna a drága gyereket, aki szabadsághoz szokott, s minden áldott nap megszöktem... Elhurcoltak gyerekgyógyászhoz, Dvorcsák Piroskának hívták. Tündéri hölgy volt, még úgy is találkoztunk később, mint kollégák. Ő az egyik, aki példaképem volt, miatta is szerettem volna orvos lenni. Utána még elhurcoltak neurológushoz, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy iskolába járjak. Egybehangzó véleményük az volt, hogy mehetek. Ez nekem olyan boldogság volt, hogy akkor elhatároztam egy életre: orvos ­leszek.

Dr. Árvai Judit életútját – sok más mellett – a szabadságvágy is meghatározta Fotó: Márkus Attila

– Ötven esztendeje körzeti, illetve háziorvos. Ez miért alakult így?

– Azt is elhatároztam – hamarabb is, meg egyetemista koromban is –, hogy nem szeretnék kórházban dolgozni. Nem tudnám leélni az életemet kórtermekben. Igaz, hogy itt is nagyon sokat kellett küzdeni. A diploma megszerzése után három hónapot dolgoztam Nyírbátorban, mert a férjem ott volt ezredvezető orvos. Ám előjött bennem az az „ötéveskori dac”, hogy én ott nem maradok. Vissza akartam jönni Heves megyébe, ahol a szüleim élnek. Rendkívül kötődöm Egerhez is, ahol az általános és a középiskolámat végeztem. Azt mondta a férjem, hogyha elintézem, hogy ketten találjunk állást, akkor ő leszerel és eljön velem. Végül sikerült ezt itt, Poroszlón megszervezni, s azóta a férjemmel 44 évig együtt csináltuk a két körzetet. Hat évvel ezelőtt halt meg, én azóta is itt vagyok.

– Ötven évig itt maradni, annak azért oka van...

– Ez a hely maga volt a földi paradicsom. Nem volt még Tisza-tó, csak a gyönyörű ártér a szépséges erdőkkel, holtágakkal. Amikor kiértünk, az egyik kedvenc helyemre, a Szilashoz, azt mondtam, ilyen szépséget a világon nem lehet látni. Csodálatos vízi növények, a madarak voltak mindenfelé, s vörösszárnyú keszegek ugráltak ki a vízből. A gyerekeimmel is sokat kijártunk, két és fél éves korában a nagyobbik már halat fogott. Volt itt egy hely, a Görbe, amikor oda kiértünk olyan illatot éreztem, amit soha sehol máshol, s míg élek el nem felejtem... S amikor azokat az óriási tölgyfákat kivágták és kirángatták lánctalpas gépekkel, azt hittem, a szívem megszakad. Olyan fájdalom volt, hogy a horgászatot is abbahagytuk. Szóval ez marasztalt itt bennünket, illetve az, hogy jó emberek éltek itt, szinte el sem tudom mondani, hogy milyen szeretettel gondolok rájuk. Meglehet, már csak kevesen élnek az akkoriak közül, de a gyermekeik, unokáik még sokan itt vannak, s tiszta szív-lélek emberek. A gyerekeim – három fiam van – azt mondják, hogy nekik azért volt szép gyermekkoruk, mert Poroszlón laktunk. Innen is el lehet jutni egyetemre, mindhármuknak sikerült. A legidősebb egy nagy informatikai cég igazgatója Pesten, öt gyermeke van. A középső fiam épületgépész-mérnök Debrecenben, a legkisebb 41 éves, szintén informatikus. De legfontosabb, hogy boldog emberek.

Nem csak a hivatásának él

Dr. Árvai Judit hivatása mellett számos területen bizonyította és bizonyítja ma is, hogy a közösségért él. Tizenkét évig – 1998 és 2010 között – volt képviselő a település önkormányzatában. Több civil szervezetnek is tagja, egyebek között a Poroszló Turizmusáért Egyesületnek. Van egy kis vendégháza is, amit üzemeltet. Tagja a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének, a napokban éppen egy konferenciájukon járt Balatonfenyvesen.

– Írogatok verseket, cikkeket és hasonlókat. Tagja vagyok emellett a Mezőkövesdi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének. Már tiszteletbeli matyóként tartanak számon Mezőkövesden, Bogácson, mert állandó szerzője vagyok a Kaptárkövek című kiadványnak. Szerteágazó tevékenységet folytatok, s gondolom ez is benne van ebben a kitüntetésben – fogalmazott a dr. Árvai Judit

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában