Heves megye

2018.11.03. 07:19

Drága mulatság, ha nem szabályos az utca hírmondója

Sokszor találkozhatunk buszmegállókban, villanyoszlopokon és a települések jó néhány pontján olyan plakátokkal, amelyek „szavatossága” rég lejárt. Lapunk utánajárt, hova, mikor és ki helyezhet el reklámot, illetve szankcionálnak-e az otthagyott vagy illetéktelen helyre került anyagokért.

Molnár Helga

– Örülök annak, ha tájékozódhatok plakátokról, sokszor egy koncertről vagy kulturális eseményről ezek segítségével értesülök – mondta egy egri hölgy. – Ha viszont hetekig, hónapokig ugyanarról a hangversenyről szól a felirat, az már zavar – bosszankodott Kis Andrea. Körülnézve a városban, még a szeptemberi SVÉT vagy ugyanezen hónap színházi műsorát is kinn találjuk egy-egy hirdetőfelületen.

Utánajártunk, mi és hogyan szabályozza ezeknek a kihelyezését. A plakátolásról központi jogszabályok szólnak – tájékoztatott az egri polgármesteri hivatal jogi és hatósági irodájának jogi csoportvezetője. Dr. Nagy-Holló Eszter Júlia elmondta, a településképi törvény különbséget tesz plakát és reklám között.

Akár 200 ezer forintjába is kerülhet annak, aki nem szabályosan ragaszt a hirdetőoszlopra Fotó: Huszár Márk

– Nem minősül sem plakátnak, sem reklámnak a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampányeszköz, s a cégtábla, üzletfelirat, üzletportál gazdasági reklámja, járművön elhelyezett gazdasági reklám, ingatlanon az „eladó” tábla – fűzte hozzá.

A plakát közzétételére igénybe vehető felület két négyzetméternél kisebb nem lehet, továbbá nem haladhatja meg a kilenc négyzetmétert, ezáltal plakát gyakorlatilag bármely jogszerűen létesített hirdetőberendezésen elhelyezhető. Például hengeres hirdetőoszlopon vagy lábon álló hirdetőtáblán. Fontos, hogy az elhelyezés a hirdetőberendezés tulajdonosának tudtával és engedélyével történjen, a buszváró pavilonok üvegfelületeire pedig nem lehet plakátot kihelyezni.

Az esetleges bírságokról is tájékoztatott a jogi csoport­vezető. – Aki idegen tárgyon a tulajdonos, a bérlő, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vagyontárgy esetén a kezelői jog gyakorlójának hozzá­járulása nélkül plakátot helyez el, tartósan rögzít, az közigazgatási bírsággal sújtható. Ennek kiszabására a közterület-felügyelet jogosult – részletezte dr. Nagy-Holló Eszter Júlia. Ezentúl, ha a helyszíni intézkedéskor az elhelyező a jogsértést elismeri, a közterület-felügyelet helyszíni bírságot szabhat ki. A közigazgatási bírság összege 10 ezertől 200 ezer, a helyszínié 5 ezertől 100 ezer forintig terjedhet.

A szakember közölte, a hivatal közterület-felügyeleti csoportja rendszeresen eltávolítja az illegálisan kihelyezett plakátokat. Az, akinek az érdekében a plakátot kihelyezték, elsőre írásbeli figyelmeztetést kap.

– A többször vétők ellen eljárás indul. A felügyelet a kormányhivatallal is együttműködik az ellenőrzések során – tette hozzá dr. Nagy-Holló Eszter Júlia. – A plakátot elsősorban annak kellene eltávolítani, akinek az érdekében kihelyezték, ha ő nem teszi, akkor a hirdetőberendezés, ­hirdetési hely tulajdonosának. Az önkormányzati közterületeken elsősorban az illegális plakátokat a közterület-felügyelet szedi le. A közterület-felügyeleti csoport tájékoztatása szerint a korábbi években nem kellett eljárást indítani senkivel szemben, mert a hirdetők eltávolították a plakátokat.

A hatvani önkormányzati főtanácsadó kérdésünkre elmondta, a városban a közterek rendjének fenntartása érdekében az önkormányzati rendészeti osztály folyamatosan ellenőriz, melynek keretében – ha illegálisan kihelyezett hirdetményt találnak, úgy – az ott elhelyezett elérhetőségen keresztül felhívják az érintett figyelmét azok eltávolításra, a szabályok betartására.

– Talán ennek tudható be, hogy Hatvanban nem jellemző a plakátok illegális elhelyezése – fűzte hozzá Molnár József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában